Balogh Zoltán – Fodor Miklós Zoltán (szerk.): Neograd 2013 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 37. (Salgótarján, 2014)

Történelemtudomány - Komjáti Zoltán Igor: Amikor az ellentétek kiéleződnek…

nyabb rangú tisztjeit és altisztjeit sem, de még a tanút sem, aki korára és volt rangjára nézve tapasztalatokkal bírhat. Pedig a törökök gyakran szoktak a béke megszegésével és a kondomíniális problémákkal kapcsolatban fenyegetőzni és írni, és nem egy olyan kér­dés is előkerül, amely a közös együttélésből fakad. Kilencedik pontra: a tanú tudja, hogy Bélteky Pál megölte a szécsényi lakos Pető Ist­vánt, és az 1663-as veszély idején valamilyen kitalált betegség indokán kiment a végvár­ból, úgyhogy helyettesíteni kellett. És mivel azóta Szécsény török kézre került, és mert messze is van Fülektől, azóta sem büntette meg senki a gyilkosságért az alkapitányt. 18. tanú: Taxonyi György, füleki nemesember, 29 éves Első, negyedik és nyolcadik pontra: ugyanazt mondja, mint a 17-es számú tanú Második pontra: biztosan tudja, hogy a katonák által zsákmányolt mindenféle érték­ből rendszeresen részesedik a főkapitány és az alkapitány. Hatos pontra: tudja, hogy a pásztói emberek megöléséért a vétkes katonákat börtön­be zárták, de aztán büntetés nélkül kiengedték, de nem tudni, kinek az engedélyével. Harmadikra, ötödikre és hetedikre: semmit nem tud. Kilencedik kérdésre: a saját szemével látta és végignézte, hogy Bélteky Pál annyira megverte Pető Istvánt, hogy az nem sokkal a verés után, meghalt. 19. tanú: Újlaky Ferenc, nemesember, Fülek várának porkolábja, 40 éves Első pontra: ugyanazt válaszolja, mint az 1-e számú tanú Második és harmadik pontra: bizonyosan állítja, hogy a katonák által a lakosság­tól, a törököktől és a szerbektől zsákmányolt mindenféle nemű értékekből mind az alkapitány, mind a főkapitány egyformán részesedtek. Például a főkapitánynak van egy sárga színű lova, amelyet a katonák szereztek meg egy hatvani töröktől az 1664- es béke ellenére történő portyán. Az alkapitánynak is van két olyan lova, amelyek kö­zül az egyik a váradi, a másik a hatvani helyőrség törökjeitől származik. Azt is tudja, hogy az Isaszeg melletti rajtaütésből származó egy pár díszkesztyűt és a 10 dukátot Bélteky Pál valóban elfogadta a katonáktól, mégpedig ajándék címén. De azt is tudja, hogy Bélteky hajlandó lenne visszaadni azoknak ezeket, akiket megillet. A harmadik pontra még azt is mondja a tanú, hogy ő maga hallotta Bélteky Pál szájából, hogy ha a katonák az ő törvényük és megszokásuk szerint állatokat szereznek, és elhozzák Fülekre, akkor az alkapitánynak nem fog ellenére lenni, ha a katonák részt adnak ne­ki azokból. Hatodik pontra: tudja, hogy a pásztói emberek megölése miatt a hajdúkat börtönbe küldték. Azt is tudja, hogy az említett katonákat ki is engedték a börtönből, el is hagy­ták a végvárat, de azt már nem tudja, kaptak-e büntetést, vagy nem? Négyesre, ötösre, hetesre, nyolcasra és kilencesre: nem ad választ. 20. tanú: Fügedy István, füleki nemesember, 28 éves Első, második, hetedik és nyolcadik pontra: ugyanazt vallja, mint az 1-es számú tanú. Harmadik kérdésre: ugyanazt vallja, mint a 17-es számú tanú, de hozzáteszi, hogy azoktól a jobbágyoktól hallotta azt, akik a marháikért jöttek fel a várba, hogy az alka­pitány csak 30 marhát adott vissza nekik (hivatkozva a meghalt Wesselényi Ferenc ná­dor rendeletére), a nagyobb részt azonban visszatartotta, és emiatt a parasztoknak sírva, jajgatva és szomorúan kellett kimenniük a várból. Negyedik és ötödik pontra: nem ad választ. 87

Next

/
Oldalképek
Tartalom