Balogh Zoltán – Fodor Miklós Zoltán (szerk.): Neograd 2013 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 37. (Salgótarján, 2014)
Művészettörténet - K. Peák Ildikó: „Concerto bizarro” – Gulácsy Lajos utolsó alkotásai a Mihályfi-gyűjteményben
vények fonják be a lebegő alakokat. Ez a víz alatti, minden valós szerkezetet nélkülöző, szürrea- lisztikus világ mintha a művész pszichéjében létrejövő változások képi megfelelője lenne, a valóságot homályos, elmosódott formákat mutató közegen keresztül szemlélő ember tartotta tükrön át látjuk. Ez a furcsa, iszamós, lápi világ látható a Dornyay Béla Múzeum Mihályfi-gyűjtemé- nyében őrzött Kompozíció című festményen (ltsz.: 81.621). Az alkotást reprodukálta Szabadi Judit és Szíj Béla is monográfiáiban, továbbá szerepelt 1966-ban, Székesfehérvárott a Gulácsy Lajos emlékkiállításon. Gulácsy alkotása egy emberpárt ábrázol. A szerelmesek, férfi és nő egymáshoz tartozásának megörökítése nem áll egyedül az életműben, Gulácsy számos rajzon és festményen dolgozza fel ezt az örök érvényű kapcsolatot. Már nagyon korai, 1903-ban keletkezett akvarelljén Dante Isteni színjátékának klasszikus szerelmespárját, Francesca da Riminit és Paolo Malatestát jeleníti meg lírai, ugyanakkor a pár tragikus sorsára utaló melankolikus hangvétellel A múzeum Mihályfi-gyűjteményében e témakörben egy kisméretű, 1910 körül keletkezett ceruzarajzát ismerjük, Orient express címmel (ltsz.: 81.218). A leheletfinom rajzon a századforduló divatos ruhájába öltözött nőalak ül a kanapén. Arca elgondolkodó, tűnődő, talán egy kicsit szomorú. A bal felől hozzá hajoló fiatalember nem is annyira az udvarlás gesztusával, hanem óvón, részvétteljesen érinti meg a vállát. A mű apró mérete ellenére rendkívül finoman kidolgozott, tetten érhetjük rajta Gulácsy grafikáinak jellemző, légiesen lebegő vonalhálóját, a formák könnyed, mégis finom kidolgozását. Bár a rajz vázlatnak tekinthető, mégis egy befejezett, összefogott egész. Gulácsynak egyébként nemcsak képzőművészeti munkásságán követhető végig férfi és nő kapcsolatának, a szerelemnek megörökítése, de irodalmi műveinek is nagyon fontos, meghatározó témája volt. Azért is érdekes ez a kérdés, mivel a művész valós kapcsolatairól gyakorlatilag nem tudunk semmit. Amor Sacro e Profano című, 1912-ben nyomtatásban megjelent írása a szent és a profán szerelem témáját értelmezi, a választást a költői felmagasztosult lény és a hetéra között. Legnagyobb igényű írói vállalkozása, az 1910-ben született Regénytöredék tulajdonképpen egyfajta Pygmalion-történet, hiszen a főhős, Cevian Didó, az élő nőt, Pauline Holseelt kívánja eleven műalkotássá formálni. A Kompozíció című festményen - az ismerős téma mellett - azonban már Gulácsy legutolsó alkotói korszakának legtöbb jellemzőjét érhetjük tetten. A már ismert különös, víz alatti, nyálkás, iszamós világban egy férfi és egy nő alakja lebeg. Felismerhető még a képtérben két, test nélküli fej, valamint néhány, leginkább csónakra emlékeztető forma. A női figurát csupán fehér, divatos, arcát elfedő kalapja és hosszú, szintén fehér ruhája jelzi. Testének L alakban meghajtó formája érzékelteti csupán, hogy ül valamin, amit mi nem látunk, csak a művész. Kecses mozdulata, testének finom íve még Gulácsy klasszikus alkotásait idézi. A felé közeledő, sötét ruhás férfialak még testetlenebb, kabátos tes237
