Balogh Zoltán – Fodor Miklós Zoltán (szerk.): Neograd 2013 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 37. (Salgótarján, 2014)

Művészettörténet - K. Peák Ildikó: „Concerto bizarro” – Gulácsy Lajos utolsó alkotásai a Mihályfi-gyűjteményben

in és a Magyar Iparművészeti Társulat egyházművészeti kiállításán, illetve ebben az évben állított ki először Nagyváradon, a Holnap című antológia költőinek - Ady Endre, Juhász Gyula, Babits Mihály és Balázs Béla - támogatásával. Ebben az évben nyerte el egyébként előző évi kiállításainak elismeréseként a Ferenc József-ösztöndíjat.1A rövid felsorolás is érzékelteti, hogy Gulácsy a hosszú külföldi tartózkodások ellenére sem vesztette el élő kapcsolatát a hazai művészeti élettel, mely egyébként komolyan foglalkoztatta az alkotót. Bár személyiségére - szelleme elborulását követően is jó ideig - az előzékeny, finom udvariasság, az érzékenység s az abszolút individualizmus volt a jellemző, ez nem akadályozta meg abban, hogy határozott hangot adjon a művészeti közéletre vonatkozó véleményének. Bár keveset tartózkodott itthon, magánlevelekben, sajtóorgánumokban, kiáltványtervezetekben ostorozta az elavult kiállítási intézményeket, a korrupt zsűrizési rendszert, harcba hívta az újat akaró művészek csapatát.1 2 Ez a harcos, a művészet közügyéiért kiálló, önmaga igazát kereső attitűd egészen 1911-ig jellemzi Gulácsy személyiségét, ebben az évben különös lehangoltság, depresszió vesz rajta erőt, leveleiben anyagi gondokról, fáradtságról panaszkodik.3 Későbbi sorsának ismeretében, a fenti lelki, érzelmi bizonytalanságokat a későbbi kataklizma előjelének kell, hogy gondoljuk. Ez a kataklizma 1914-ben éri el Gulácsyt. Ez év májusában Velencébe utazott s itt érte el a világháború kitörésének híre, ami elősegítette lappangó elmezavarának kitörését, mely ebben az időben heves üldözési mánia formájában jelentkezett. Mintegy fél éves velencei kórházi, illetve szanatóriumi kezelés után 1915 januárjában édesanyja hazahozta Budapestre. Bár 1917-től hosz- szabb-rövidebb időt töltött bentlakóként, illetve bejáró betegként a budapesti Moravcsik- klinika elmeosztályán, 1919-ig számos fontos művet alkotott, 1918-ban együtt állított ki a MA csoporttal, Kassák Lajos Isten báránykái című kötetének címlapját tervezte (Kassák egyébként egyik rajzát publikálta a MÁ-ban).

1919. július 26-án Gulácsy harmadszor és utoljára került be a Moravcsik-klinikára immár véglegesen, ahonnan gyógyulatlanul szállították át 1924. április 23-án a lipótmezői elmegyógyintézetbe, ahol állapota a gondozás ellenére folyamatosan romlott haláláig, 1932. február 21-ig. Talán nem tekinthetjük véletlennek, hogy állapota romlásának egy újabb lefelé vezető lépcsőfoka egy újabb történelmi veszélyhelyzet, a Tanácsköztársaság s az azt körülvevő események idejére tehető.

E dolgozat nem tekinti tárgyának Gulácsy teljes munkásságának részletes méltatását és elemzését, csupán néhány, a téma számára fontos részletre térnénk ki. A képzőművészet iránt érdeklődő laikus közönség számára is többé-kevésbé ismeretes, hogy Gulácsy alkotásai nem sorolhatók be korának egyetlen hazai képzőművészeti irányzatába sem. Elégikus, sejtelmesen titokzatos művészete talán leginkább az angol preraffaeli- ta festészettel rokon. Ez a lelki, szellemi rokonság egyáltalában nem akadályozta meg abban, hogy számos alkotásában Watteau-t s a korai francia rokokó játékos világát idézze. Bár Gulácsy kora a művészetekben is a forradalmak kora volt, ő, mondhatni, kivonult ebből a korból, betegsége kitöréséig nem vett részt az avantgárd törekvésekben (e részvételt sem tekinthetjük egyébként akaratlagosnak, inkább egy széthullóban lévő személyiségű, de változatlan tehetségű alkotó válaszának a világra).

1 Szabadi Judit: Gulácsy. Bp„ 1983. 320. p.

2 Szabadi: 305. p.

3 Szabadi: 321. p.

231