Balogh Zoltán – Fodor Miklós Zoltán (szerk.): Neograd 2013 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 37. (Salgótarján, 2014)
Múzeumtörténet - Patay Pál: Hat és fél év a Palóc Múzeumban
Amikor a kiállítást berendeztem, a várromot ismételten és tüzetesen átjártam. Amikor pedig ismeretségbe kerültem a Képzőművészeti Alap Kiadó egyik szerkesztőjével, Pásztói Margittal, vállaltam annak ismertetését a Műemlékeink című sorozatban. Ez a könyvecske 1959-ben napvilágot is látott.8 Valami miatt 1954-ben ki kellett mennem Nógrádsápra. A galgagutai vasútállomásról gyalog vágtam neki az útnak. Alig tettem meg párszáz métert a dombnak menő köves- útón, észrevettem, hogy az út északi oldalán lévő, nemrég tisztított árok rézsűjéből cserepek állnak ki. Késő rézkoriak (badeni kultúra) voltak. Minthogy a Múzeum ilyeneknek híjával volt, megörültem a felfedezésnek, majd egy egynapos ásatással (VII. 8.) az árokban jelentkező hulladékgödröket feltártam. Kiállítási célra alkalmas anyagot sikerült begyűjtenem. Az év folyamán Drégelypalánkon is jártam. Már nem emlékszem, hogy ősszel, vagy még tavasszal, csak arra, hogy hűvös idő járta. Sokat kellett volna az állomáson várakoznom, hogy visszatérjek Gyarmatra. Nem akartam a váróteremben fagyoskodni, inkább sétáltam egyet a Hont felé vezető kövesúton. Egy helyen az útnak frissen nyesett pandaljá- ban cserepeket vettem észre. Másnap Bakabányai Józsi bácsival - meg egy ásóval - visszatértem oda. Vagy 15-20 restaurálható XVI-XVII. századi edény darabjait gyűjtöttük be. Az 1955. év különösen emlékezetes a számomra. Egy májusi napon Anton Tocik, a nyitrai Régészeti Intézet és Poulik, a brnoi Régészeti Intézet igazgatója meglátogatta a Palóc Múzeumot. Búcsúzáskor Tocik megkérdezte, nem lenne-e kedvem körülnézni Szlovákiában. Jött is nemsokára a hivatalos meghívólevél. Akkoriban a Határőrség adhatott a határsávbeli (a határtól 15 km-en belül) lakosnak öt napos, a túloldali határsávban való tartózkodásra érvényes un. kishatárátlépő igazolványt. Balassagyarmati lakos voltam; kértem is mindjárt, de elutasítottak. Budapesten Thomas Edittel, a Nemzeti Múzeum tudományos titkárával beszélgetve ez is szóba került. Küldjem meg neki a meghívó- levelet, megpróbál segíteni, mondta. Megküldtem. Vissza is kaptam, de az Akadémiának egy ajánlólevelével együtt. Erre meg is kaptam a kishatárátlépőt. A levélváltást követően augusztusban keltem útra. Drégelypalánkig vonaton, onnan a parassapusztai határig a magammal vitt kerékpáron. A kerékpárt Cseh vámőr őrmesternél hagytam, akit egy korábbi kiszállásom során ismertem meg (egymaga képviselte a vámőrséget), majd átsétáltam a határon. Ott már várt Tocik autóval. Az öt nap alatt sokfelé megfordultunk, még a Fátra tövében fekvő Bajmócfürdőn is, csak szinte a legkevesebbet voltunk a határsávban. Pesten úgy néztek rám a kollégák, mint a szűzlány a fancsali feszületre: „külföldön járt!” Pedig csak a Felvidéken voltam. A következő évben megismétlődött ez a túra. De most már négyen mentünk. Rajtam kívül Manga igazgató, Korek József a minisztérium Múzeumi Osztályának vezető helyettese és Nagy Sándor, a Múzeumi Osztály gazdasági főnöke. Utóbbiakat Manga a Határőrségen balassagyarmati lakosokként nevezte meg. Akkor nyáron enyhébb szelek fújtak. A szécsényi országgyűlés 250. évfordulóján a Palóc Múzeum is rendezett emlékkiállítást. Az országgyűlés sátortábora helyszínrajzát - Csécsi János egykori eredetije után - Lipthay Béla rajzolta meg. Ebből az alkalomból foglalkoznom kellett Szécsény történetével Maga a város azonban már korábban felkeltette az érdeklődésemet. Többek között a gyógyszertár, amelynek külseje még 1950-ben is megőrizte a XIX. század közepi arcula8 Patay Pál: A bujáid vár. Műemlékeink. (Budapest 1959.). 17
