Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2012 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 36. (Salgótarján, 2013)

Történelemtudomány - Kerényi Éva–Angyal László: Vendéglátóhelyek, s azok nevei Losoncon a 19. század derekától a 20. század első feléig

NEOGRAD 2012 • A DORNYAY BÉLA^AJl ^ÚZEUM ÉVKÖNYVE XXXVI.

részben a 20. században a kávéház a társasélet egyik legjellegzetesebb intézménye az európai kontinens fővárosaiban és nagyvárosaiban egyaránt. A magán- és a közszféra elkülönülése során differenciálódó köztér keretei között a kávéház ugyanakkor legföljebb a félnyilvánosság szféráját alkotja.40 Közhelynek számít, de a kávéházak éppúgy hamisíthatatlanul polgári, egyszersmind nagyvárosi intézménynek számítanak, mint a színházak. A kávéház ennek megfelelően azért minősül - kivált a 19. században és századunk első néhány évtizedében - igazi polgári intézménynek, mert mindenekelőtt a polgári középosztály adta közönségét, s mert a középosztály, a nagyvárosi polgárság életmódját, fogyasztási kultúráját és szociabilitását híven reprezentáló - azt mintegy fémjelző - jelentés tapadt a kávéház fogalmához még akkor is, miután mind többen lettek a vendégei (az alsóbb rétegek tagjai vagy a kispolgári szűkösség viszonyaiba kényszerült értelmiségiek). A kávéház, elterjedt felfogás szerint, nemcsak jellegzetesen polgári intézmény, hanem olyan nyilvános hely is egyúttal, melyet a férfiak sajátítottak ki maguknak. Ez a privilégium egyrészt abból a banalitásból ered, hogy a férfiak nők nélkül látogatták a kávéházakat. A kávéházak törzsközönsége többnyire valóban férfiakból állt, ami azok szokásos napi életmódjából közvetlenül adódott. Joggal kérdezhetjük, miben rejlett egy kávéház varázsa? A korabeli kávéházak sokrétű szolgáltatást nyújtottak vendégeiknek: a legtöbb kávéházban még ebédelni és vacsorázni is lehetett. Gyakran azonosítják emellett a kávéházakat könyvtári olvasótermekként, ahol újságok gazdag választéka várta a vendégeket. Miért éppen a kávéház, s nem például a borozó, a söröző vagy a teázó tett szert a nagyvárosi polgári középosztály nyilvános életében ilyen nagy jelentőségre?

A kávéivás a kora újkorban honosodott meg Nyugat-Európában, holmi arisztokratikus szokásként. A nyomaték nem a kávéiváson, hanem annak mikéntjén van: a kávéivás rituáléja terjedt el. Ezt a társadalmi szerepét a mai napig megőrizte. Ugyanakkor az ital a racionalizmust szimbolizálta, ugyanis serkenti a gondolkodást, éberré tesz, s a józanság és mértékletesség megfelelt a protestáns etika elveinek. A kávéházaknak azonban rengeteg ellenzője is akadt. Hogy csak a legismertebbet említsük: Molnár Ferenc szerint a kávéházak megölték a jó közízlést, a család és a gyermek kultuszát. Más íróink viszont egyenesen otthonuknak tekintették őket. Nagy Lajos és Krúdy Gyula valószínűleg a kávéházi „dolgozószobájuknak” köszönheti termékeny irodalmi hagyatékát. Szini Gyula úgy vélte, hogy a kávéházak „magukhoz ragadták a római fórum és az athéni agora szerepét.” A kávéház virágkora nagyjából a kiegyezéstől az első világháború terjedő évekre tehető, utána megkezdődik lassú sorvadásuk. Az arisztokráciának és a nagypolgárságnak is voltak kávéházai, de zömük a kis- és középpolgárságé, sötét és kényelmetlen otthonukat pótolta a kávéházak ragyogó pompája, és a kávésok meg

40 Gyáni, 1996.

229