Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2012 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 36. (Salgótarján, 2013)
Történelemtudomány - Komjáti Zoltán Igor: Félesélyes jóvátétel? A füleki végvári katonák által a civil lakosságtól erőszakkal megszerzett javak visszaadásának problémája Koháry István főkapitányságának idején (1667–1682)
NEOGRAD2012 • ADORNYAYBÉLA JLL ^MÚZEUM ÉVKÖNYVE XXXVI. úgy is rendelkezett, hogy a Jászapátit kifosztó vétkes katonákat büntetés céljából adja át Andrássy Miklós jászkun főkapitánynak.54 Volt olyan alkalom, mikor kényesebb ügyekben I. Lipót adott ki utasítást. Mikor Heves vármegye feljelentést tett nála, hogy Koháry kiengedett négy bűnöző katonát, és emiatt 2000 forintot kívánt lefoglalni az alispán, az uralkodó közbeavatkozott. A király utasította Hanvai Ferenc alispánt, hogy a Koháry István ellen foganatosítani kívánt intézkedésekkel hagyjon fel, semmit ne lépjen tovább, de ne is kezdeményezzen, mivel ő a Magyar Kamara véleményét figyelembe véve, úgy döntött, hogy az említett ügyben Eszterházy Pál kezében van a rendelkezés joga, sőt az alispánnak is az ő döntéséhez kell igazodnia, és azt végrehajtania.55 Aztán pár hónappal később ismét rendelkeznie kellett, mert súlyos panaszok merültek fel Koháry István ellen. A Szepes vármegyei királyi biztosok súlyos visszaélésekkel vádolták meg a füleki katonákat, akik majorokat, mezővárosokat és falvakat prédáltak fel, az ott lakó embereket pedig nemcsak kifosztották, hanem közülük nem keveset meg is sebesítettek, sőt meg is öltek. A királyi tisztviselők azt is felrótták, hogy Koháry nemhogy intette volna alattvalóit a fosztogatástól, hanem a vétkeseket kimentette az üldözésükre felállított bíróság ítélete alól, sőt védelme alá vette őket, ellátmányt biztosított számukra, és jóváhagyta, hogy továbbra is a településekre járjanak zsákmányolni, mivel rendszeresen részesült a rablott javakból. Az uralkodó a Haditanács elnökével való mérlegelés után, azonnal utasította Koháry Istvánt (a főkapitányi posztjáról való elmozdítását kilátásba helyezve), hogy a vétkeseket gyűjtéssé össze, indítson eljárást az ügyükben, büntesse meg őket alaposan, evvel is tisztítsa meg a végvár hadinépét a gyanús és bűnös 54 MNL-OL C 999. tekercs. JVb 4103. (Sabb, Koháry-család levéltára, Pars V.) a Magyar Kamara levele Koháry Istvánnak (Pozsony, 1668. június 8.): „...Quare Dominationem Vestram Spectabilem ac Magnificam nomine praetitulatae Suae Majestatis Sacratissimae diligentissime requirendam esse duximus, quatenus tales Praesidiarios, qui praeattactorum facinorum patratores et complices esse per antelatum Dominum Capitaneum Andrass ' demonstrati fuerint, et comperti, ad requisitionem iam fati Domini Capitanei Andrássy Juri statuere... ” 55 MNL-OL 999. tekercs. JVe 4091. (Sabb, Koháry-család levéltára, Pars V.) I. Lipót utasítása Hanvai Ferenc Heves és Külső-Szolnok vármegye alispánjának (Bécs, 1669. február 25.): „...Quod cum Nos accepto prius desuper Consilii nostri Hungarici voto & opinione, fideli nostro Spectabili ac Magnifico Comiti Paulo Esterházy Partium illarum Generali complanandum commiserrimus. Eapropter Fidelitati Tuae harum serie firmiter praecipientes committimus & mandamus, quatenus acceptis praestantibus <6 praemissis sic ut praefertur stantibus seque habentibus ob casum praedeclaratum, adversus memoratum Stephanum Koháry, ad desumendam super eo poenam in termino per Te hactenus praefixo, vel deinceps praefigendo nequaquam exire, tanto nimius eundem propterea mulctare & damnificare praesumas, verum in futura dicti Generalis complanatione, eatenus praestolari modis omnibus debeas & tenearis... ” 151