Fodor Miklós Zoltán – Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2011 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 35. (Salgótarján, 2012)
Történelemtudomány - Nickel Réka: A „Rimai” identitás kialakulása/kialakítása a salgótarjáni acélgyári kolónián
NEOGRAD 2011 • A NÓGRÁD MEGYEUiJL MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE XXXV. tarjánban már a gyár alapítását követő években megjelent az „Én RIMÁI vagyok. ” önazonosítás is. A 19. század végi Salgótarján hirtelen népességnövekedés elé nézett és az addig helyben élő palóc őslakosság a beköltözőkhöz viszonyított elenyésző lélekszámának köszönhetően hamar beolvadt. Az acélgyáron kívül a bánya, a palackgyár és a tűzhelygyár is igyekezett letelepíteni munkásait és minél jobb szociális ellátást biztosítani a számukra, a sorompóval megjelölt területhatárt azonban más üzemeknél nem vezették be. A „rimái városrész” három sorompóval lehatárolt, zárt terület volt. A lakóházak a gyár közvetlen közelében álltak, a távolabb lévő telepek is a gyár körüli dombokra épültek. A legmeghatározóbb teleprész a mai Acélgyári út volt, amelyhez szervesen hozzátartozott a sorompótól a gyárkapuig tartó fasor és a patak. A külső szemlélő által legtöbbször rátartinak aposztrofált acélgyári dolgozók már a második generációtól kezdve rimainak és magyarnak tartották magukat. Endogámiára törekedtek és intenzív vallási életet éltek. A vallásosság éppúgy elvárás volt velük szemben, mint a hazafiasság. Ez utóbbit az Olvasó Egylet keretein belül igyekeztek erősíteni különböző rendezvényekkel és előadásokkal. Mindezt a gyár vezetése szorgalmazta, akárcsak a szabadidő eltöltésének gyári kolónián belüli módjait. Ezzel sikerült túlnyomórészt kizárniuk a termelés számára ártalmas politizálást dolgozóik köréből. A sportélet és a művelődés ezzel párhuzamosan rohamos fejlődésnek indult. A szokásvilág és a hagyományok lassan összecsiszolódtak és leginkább egy átlagos felső-magyarországi kisváros képét mutatták. A kolonizált ipari munkásság kimondottan polgári módon élt a gyár államosításáig. A gyerekeket a szüleikkel együtt a Rima is nevelte, igyekeztek a legtehetségesebbeket felsőipariban taníttatni, a kevésbé tehetségeseket fizikai dolgozónak felvenni, de mindenképpen megtartani minden embert saját berkeiken belül. Vizsgálataim végén egyértelműen kiderült, hogy egy vegyes nemzetiségű, mesterségesen felülről szervezett identitástudattal rendelkező ipari kolónia is lehet adott körülmények között annyira jelentős kultúraformáló erő, mint az évszázadokon át természetes úton szerveződő paraszti közösség. IRODALOMJEGYZÉK Balogh Zoltán: „Nyelvében él a nemzet” - A magyarságtudat hirdetése a Salgótarjáni Acélgyári Olvasóegylet zászlaján. In: Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXXIV., Salgótarján, 2011. 43-60. Gazda Klára: Gyermekvilág Esztelneken, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1980. 77