Fodor Miklós Zoltán – Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2011 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 35. (Salgótarján, 2012)
Történelemtudomány - Nickel Réka: A „Rimai” identitás kialakulása/kialakítása a salgótarjáni acélgyári kolónián
NEOGRAD 2011 • A NÓGRÁD MEGYEIJLL MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE XXXV. nél, az volt a hentes. A negyedik pedig a Salgó utat zárta el attól az úttól, ami a nagyiroda épülete előtt vezet el. ”52 A sorompók lépten-nyomon felbukkannak a köznyelvi szófordulatokban is. Pl. „Nem láttak túl a sorompón”, ami annyit jelent, hogy nem tervezett egyetlen acélgyári sem más karriert a fiának, csakis a gyárhoz fűződőt. Illetve „a gyerekeknek a sorompóig tartott a világ”, tehát nem mehettek ki a kolóniáról. Szintén általánosan ismert kifejezés a „sorompón túl” és a „sorompón belül”. Egyik beszélgetőtársam így írta le a sorompón belül élők életkörülményeit: „A Rima munkásainak külön élelmiszer üzletet /Magazint/ létesített, kedvezményes beszerzési lehetőséggel. A gyár területén nyáron melegvizes uszoda üzemelt. Egész évben káAfürdős tisztálkodási lehetőség. A gyári lakásokban díjmentes világítás, szénjárandóság. Szakorvosokkal külön gyári kórház működött. 1929-től új általános iskola, külön óvoda. Lehetővé tette és segítette a kolóniái lakások melletti szabad területeken kis kertek kialakítását, kisállatok tartását. ”53 A sorompók igen fontos szerepet játszottak az acélgyáriak életében, mindazonáltal csak szimbolikusan zárták el a „rimamurányi” városrészt a többitől, fizikailag komoly akadályt nem jelentettek a befelé igyekvőknek, tekintettel arra, hogy a visszaemlékezők szerint kedves, nyugdíjas munkások őrizték őket. A.A.: Zakariás bácsi őrbódéban őrködött, meg söpörgetett. Tekintélyük volt, nagyon tisztelték őket a gyerekek is. Ha fizikai síkon az áthatolhatatlanság nem is mutatkozott meg, a sorompók által kijelölt szimbolikus határ kikerülhetetlenül éles volt. Szabó Zoltán megragadó- an írta le a „sorompón belüli” világ elkülönültségét a város többi részétől. „Ezt a világot a többi munkásokétól csaknem úgy különíti el polgári szemlélete, ahogyan elkülöníti a Rimamurányi út elején a sorompó az acélgyár telepét a várostól. Kettő jellemzi őket: egyik a polgári életmód, másik az, hogy ők »rimái emberek«. A »rimái ember« külön fogalom Salgótarjánban is, Ózd körül is. Közhasználatú értelme szerint ez a szó jó munkást, a többiekénél lényegesen jobb bért takar. Ezen felül e »rimái emberek« a Rimamurányinál nemcsak munkát vállaltak, hanem: hozzátartoznak a Rimához. Azok, akikben fölismerik a rimái embert, könnyen jutnak előre a vállalatnál - persze mindig kasztjuk határain belül. Nekik lesz saját házuk öregkorukra, ők lesznek altisztek, ha megvan a kellő képzettségük és ügyességük és ők nincsenek benn a szakszervezetekben. Közöttük vannak azok a munkásdinasztiák, melyekben a Rimához való tartozás ugyanúgy öröklődik, ahogyan a kék szem, vagy a zömök testalkat. Ők azok, akik iskoláztatják a gyerekeiket, de csak azért, hogy iskolázottak legyenek és aztán munkások. Sohasem azért, hogy tisztviselők legyenek másutt. Nem is igen tudnak a Rimamurányi határain kívül életet elképzelni maguk és fiaik számára. ”54 52 A.A. szóbeli közlése. 53 D.D. kérdőívre adott válasza. 54 Szabó [é.n.] 240—241. 68
