Fodor Miklós Zoltán – Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2011 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 35. (Salgótarján, 2012)
Közlemények - Baráthi Ottó: Emlékezés az első salgótarjáni múzeumigazgatóra, Dr. Gajzágó Aladárra (1922–2011)
NEOGRAD 2011 • A NÓGRÁD MEGYEI ÚZEUMOK ÉVKÖNYVE XXXV. Dr. Gajzágó Aladár múzeumi munkája - szó szerint is - fundamentálisnak tekinthető. Sziszifuszi munkát végezve lerakta Salgótarjánban egy addig soha nem volt intézmény alapjait, s ez elvitathatatlan érdeme. NEHÉZ ÉVEK UTÁN ÚJRA A KATEDRÁN A menesztett igazgató nem sértődött meg, tudta, az árral szemben nem úszhat. Kényszerből elfogadta az esti gimnázium igazgatóhelyettesi státuszát, majd 1963. január 1-jétől elvállalta a Nógrádi Szénbányászati Tröszt üzemgazdászi munkakörét. Megdöbbent, amikor egy nap - minden előzmény nélkül és teljesen váratlanul - átszervezésre hivatkozva felmentették állásából. A hiteles történetet ismét csak közvetlenül általa érdemes felidézni:- Két és fél hónapra a trösztnél történt munkába állásom után, március 15-én reggel még megkaptam a Nehézipari Minisztériumban rendezendő értekezletre a rendelvényt és a napi ellátmányt. Ugyanaznap délután negyedhárom órakor - minden előzmény nélkül és így teljesen váratlanul - átszervezésre hivatkozva felmentettek az állásomból. Akkoriban már elég harcedzett állapotban voltam, ám ez az arcpirító eljárás minden képzeletemet felülmúlta. Az eljárást indokolatlannak, igazságtalannak, és nem utolsó sorban törvénytelennek tekintettem, ezért a tröszt vezetésénél, az érdekvédelmi szerveknél és a bíróságon is kerestem igazamat és az orvoslás lehetőségét. Végtelennek tűnő és idegtépőnek bizonyuló levelezés és tárgyalássorozat kezdődött. Mindeközben elhelyezkedni csak közel másfél év múlva, 1963 augusztusában sikerült, a Salgótarjáni Gyors és Gépíró Szakiskolában, ahol legalább egy a férfiak között elég ritka - bár akkoriban még nem kirívó különcségnek számító - szakképzettségemet, a gép- és gyorsíró tudásomat kamatoztathattam. Itt értesültem a Nógrád Megyei Bíróság ítéletéről, amely némi „fájdalomdíj” fizetésére kötelezte volt munkáltatómat. Méltánytalan elbocsátásom híre eljutott a Népszava országos napilaphoz is, amely Aspiráns - munka nélkül c. írásában kvázi világgá is kürtölte kálváriámat. A Művelődésügyi Minisztériumban is felfigyeltek az esetre, és Ilku Pál miniszter rendelkezésére 1964. április 1-jei hatállyal ismét állományba vett a salgótarjáni Közgazdasági Szakközépiskola. Itt minden energiáját ismét az oktató-nevelő munkának szentelhette. A tantestületben hamarosan ő tanította a legtöbb szaktantárgyat, összesen közel egy tucatot. Tankönyveket írt és szerkesztett, gyakran vezetett belföldre és külföldre is tanulmányi kirándulásokat, Romániába, Bulgáriába, Lengyelországba és Csehszlovákiába. Ellátta az iskola könyvterjesztői munkáját, vezette bélyeggyűjtő szakkörét. Több cikluson át volt az iskola választott szakszervezeti titkára. Dr. Gajzágó Aladár - ahogy azt tőle szó szerint hallottam - bonusznak tekintette és valamiféle jutalomként élte meg első salgótarjáni munkahelyére és ott a katedrára való visszahelyezését. Az iskolában - amit ekkor már, amint az a fenti 252
