Fodor Miklós Zoltán – Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2011 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 35. (Salgótarján, 2012)
Közlemények - Baráthi Ottó: Emlékezés az első salgótarjáni múzeumigazgatóra, Dr. Gajzágó Aladárra (1922–2011)
NEOGRAD 2011 • A NÓGRÁD MEGYE]uLL MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE XXXV. SZÁRMAZÁS, ISKOLÁK, KATONASÁG Gajzágó Aladár 1922. október 17-én Budapesten látta meg a napvilágot, minthogy a korábban Erdélyben élő szülei már az első világháború kitörése előtt a magyar fővárosba költöztek. A gazdag sólelő-helyéről is híres, Vízakna nevű településről elszármazó édesapja, dr. Gajzágó Tivadar ügyvéd volt, majd rendőrségi tisztviselőként dolgozott. Édesanyja, Papp Mária, a krasznamihályfalvi tanító lánya volt, elsősorban édesanya, a család szerető gondozója. Ketten voltak testvérek, Ernő volt az idősebb. Édesapja 1925 decemberében bekövetkezett halála miatt Aladár kisgyermekkorát az akkor már Romániához tartozó, erdélyi Alsó-Járában töltötte nagyanyjánál. Hét éves korában került vissza Budapestre, s már ezek az évek, és az itt részleteiben fel nem idézhető események (például Trianon tragédiájának és édesapja halálának tartós következményei) is mély nyomot hagytak benne, befolyással bírtak családjára éppúgy, mint a gyermek(ek) szocializációjára is. Szerencsére a tehetséget öröklő, jó fejű gyermeknek nem okozott gondot egyetlen iskolaforma játszi könnyedségű abszolválása sem. A körülötte zajló történések csak növelték adaptációs készségét, akaraterejét, a sok olvasás gazdagította fantáziáját és színesítette belső világát. Az évek észrevétlenül futottak: tudásban tudatosan és fokozatosan gyarapodva, az iskolai nyári szünetekben - a budapesti Fabank Rt.-ben, a Magyar Bank és Kereskedelmi Rt.-ben és másutt is - szerzett munkatapasztalatokkal gazdagodva, egyszer csak arra kapta fel fejét fiatalemberünk, hogy 1942 júniusában - a fölöttébb hosszú nevű, egyetemi filiáléként működő - József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdasági Szaktanárképző Intézet Gyakorló Magyar Királyi Állami Kereskedelmi Fiú és Leány-iskolában kezébe adták az érettségi bizonyítványt. Az ifjú Gajzágó útja nyílegyenesen vezetett az „anyaegyetemre”, ami akkor Budapesten az V. kerületi Szerb utcában volt. Itt a Közgazdaságtudományi Kar Tanárképző Intézetének a hallgatója lett. Örömébe azonban hamarosan üröm is vegyült. Mint egyetemistának ugyan egyik kezében ott volt a katonaság alóli felmentés, a másik kezével pedig át kellett vennie a behívóparancsot, sőt 1943. október 1-jén be is vonult a budapesti Ferenc József laktanyába az I./l. páncéltörő gyalogsághoz. A frontszolgálat számos izgalmas és életveszélyes élménye közül az egyik - amit gyakran és szívesen mesélt el - a következő volt. Egy alkalommal már Nürnberg közelében „Páncélfaust” állásokba helyezték őket, nyakig álltak az előre kiásott lövészárkokban. Az érkezett parancs szerint a feladatuk Nürnberg városának minden áron való megvédése volt, miközben soha nem látta, látták még - nemhogy kezelni tudta, tudták volna - a kapott fegyvert. Két rakétatalálat után várták a harmadik, talán halálos csapást, ami azonban szerencsére nem következett be. Helyette kivilágított, fehér zászlót hozó autó érkezett, jelezve, hogy Nürnberg város védői megadták magukat. Hamarosan visszatérhettek a körletünkbe. 244
