Fodor Miklós Zoltán – Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2011 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 35. (Salgótarján, 2012)
Irodalomtörténet - Juhász Csilla: A szerelem rossz útjai, vagy hogyan szerettek a realizmus irodalmának kiemelkedő alakjai?
NEOGRAD 2011 • A NÓGRÁD MEGYEULL MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE XXXV. Az eddig leírtakkal általános képet kívántam bemutatni a korszakról. A már említett, a valóságban és az irodalomban egyaránt napóleoni karrierről ábrándozó fiatalember mellett legalább annyira lényeges szerepet tölt be a nő. Itt vezetem be dolgozatom fő témáját: a francia realista regények híres női karakterei közül emelek ki néhányat. Ők a karrierre törekedő férfiak támogatói: nélkülük nem emelkedhetnének fel hőn áhított pozícióikba. Emellett mérhetetlen szerelmet kapnak tőlük, sokszor pedig kölcsönös kínokat okoznak egymásnak. A 19. század előtt összességében konzervatív kép uralkodott a nőkről. Ekkor viszont bemutatkozik egy másik típus is: a feslettebb erkölcsű, gyönyöröket vállaló nő. Bizonyos karakterek kevertebb, árnyaltabb jellemekké válnak. Továbbá a korban oly közkedvelt kurtizánok is előtérbe kerülnek, számos regény tárja fel világukat. E nők életében az lesz a közös vonás, hogy (viszonylag rövid időre) mindannyian megismerik az igazi, szenvedélyes szerelmet. Mégsem lehetnek tartósan boldogok választottjukkal, mert bizonyos külső tényezők ezt nem teszik lehetővé. Ennek következtében minden szerelem tragikus véget ér. A NŐK ÉS A SORS „Minő csodás kevercse rossz s nemesnek / A nő, méregből s mézből összeszűrve. / Mégis miért vonz? Mert a jó sajátja, / Míg bűne a koré, mely szülte őt. ” Madách Imrétől idézem e két sort, amely pontosan tükrözi a korszak nőkről alkotott felfogását. Az Ember tragédiája nyolcadik, Prágai színében hangzik el Ádámtól. Kepler szerepében feleségéről mond ítéletet, miután tudomást szerez arról, hogy a nő megcsalta, ráadásul pusztán unalomból. Az ítélet mellett azonban felmentést is hordoz. Azt fejezi ki, a nőkben kettősség uralkodik: egyrészt finomak, éteriek, csodálni valóak, másrészt hűtlenek, erkölcstelenek, olykor közönségesek. Mindezekért mégsem okolhatóak teljes mértékben, hiszen a kor bűnös felfogása alakítja jellemüket. A század kiváló regényei közé sorolható Stendhal Vörös és feketéje, vagy Balzac remekei. Számos elemzés elsősorban férfi főhőseik életútját emeli ki. Azonban mindegyik főhős mellett, mint említettem, jelentős szerepet tölt be a szeretett nő, aki odaadóan, önfeláldozóan támogatja imádottját célja megvalósításában, s tulajdonképpen neki köszönheti addig elért karrierjét. Mint ahogy Pierre Barbéris fogalmazza meg Balzacról szóló tanulmányában, a 19. századi fiatalember és a társadalmon kívüli hős mellett felfigyelnek a nőre: „A 18. század végén, amikor felsejlik a liberalizmus győzelme, nemigen látható, mi haszna lesz ebből a nőnek, aki továbbra is a család, a férj, a pénz tulajdona. A filozófusok bizony nem voltak feministák, és a nő szabadságának problémáját csak az újra megtalált, felmagasztalt vagy egy szabad világban ismét lehetségessé vált erény fogalmával 172
