Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2010 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 34. (Salgótarján, 2011)

Történelem - Balogh Zoltán: „Nyelvében él a nemzet” – a magyarságtudat hirdetése a Salgótarjáni Acélgyári Olvasóegylet zászlaján

NEOGRAD 2010 • A NÓGRÁD MEGYEI JX MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE XXXIV.

felvilágosodás jelvényei láthatók dús aranyhímzésben. ” A nemzetiszínű, kétlapos, kétoldalas, hímzett, rátétes damasztselyem zászló előoldala gazdagon díszített. A zászlólap közepén a tudás, a műveltség és a munka jelképei láthatók. Két egymásba fonódó kalapácsot és harapófogót tartó kézből kiinduló tölgy- és olajág- koszorúban allegorikus nőalak, jobbra égő fáklyára helyezve nyitott könyv Széchenyi István jelmondatával: „Nyelvében él a nemzet”. Baloldalt a gyári munka jelképei: kokilla azaz öntőforma, tengely, és öntőkanál van ábrázolva. Mindezt az egyesület hivatalos elnevezését tartalmazó fémszállal hímzett felirat zárja közre. „A Rimamurány - Salgótarjáni Vasmű Részvénytársaság Salgótarjáni Felügyelő és Munkás Személyzet Olvasó Egylete Salgótarjánban 1878 - 1902. ” A zászló hátoldalán Magyarország 1890. évi címere van, pajzstartó angyalokkal, cser- és olajággal. A címerről a koronát valószínűleg 1945 után eltávolították.13 14

Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy az Acélgyári Olvasóegylet meghatározó szerepet töltött be a magyarságtudat erősítésében, az anyanyelvi kultúra terjesztésében, a soknemzetiségű munkásság magyar nyelvre szoktatásában, nagy szolgálatot téve ezáltal a vállalatnak a munkaerő-stabilitás megteremtésében. A vállalati érdek mellett a szociális és jóléti gondoskodásról sem elfeledkező nagyvállalat e tevékenységét Szabó Zoltán, a 30-as évek szociográfusa így jellemezte: „A régi limaiak, a részvénytársaság nagy generációja okos emberek voltak. Tudták, hogy egy üzem nemcsak gépekből áll és anyagokkal dolgozik, hanem emberekből is áll és emberekkel is dolgozik. Tehát, ha egy vállalat igazán biztos akar lenni a dolgában nemcsak a nyersanyagot kell biztosítania magának,... hanem saját társadalmat, tulajdonában levő néprétegeket is ki kell alakítania és azokról gondoskodnia kell. ” Ugyanakkor a bevándorolt munkások számára is létkérdés volt a magyar nyelv elsajátítása, hiszen a 18 milliós országban ez volt a társadalom közvetítő nyelve: a kibontakozott modernizáció, az államigazgatás, az ügyintézés, a társasági élet nyelve.

Az egyesület könyvtára, műkedvelő gárdája, dalárdája a művelődésen, az önművelésen kívül kiváló társasági alkalmat is jelentett a közösséghez tartozást igénylő munkásoknak. Nem utolsósorban egyfajta rangot jelentett az Acélgyári Olvasóegylet tagjának lenni, tisztséget betölteni, ami irigységgel töltötte el a többi salgótarjáni egyesület tagjait. Ehhez a kitűnéshez, irigységkeltéshez nagymértékben járult hozzá az Olvasóegylet díszzászlaja. Nem alaptalanul állapította meg Wabrosch Béla: „E zászlót azóta már sok helyen emelkedett önérzettel hordoztuk körül és mindenütt elismerést, csodálatot, sőt mondhatnám irigységet is keltett. ”M

13 A Salgótarjáni Acélgyári Olvasóegylet diszzászlaja. (NTM Történeti tárgyi gyűjtemény Ltsz: 2009.1.1. Méret: 154 X 195 cm - Alapszabály, 1909. 4.)

14 Szabó, é.n. 154. Wabrosch, 1926. 39.

52