Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2010 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 34. (Salgótarján, 2011)
Műszettörténet - Shah Gabriella: A keresztrefeszítés ábrázolása a magyar képző- és iparművészeti történetében az államalapítástól napjainkig
NEOGRAD 2010 • A NÖGRÁD MEGYEI J vkMÚZEUMOK ÉVKÖNYVE XXXIV. Ahogy azt a korábbiakban láttuk a gótika művészete - főképpen Szent Ferenc nyomán - a szenvedés és a halál realitását hangsúlyozta és emelte ki a feltámadás csodáját. Ezt fokozta a reneszánsz és a barokk kor művészete. A századok során azonban a katolikus templom képzőművészeti díszítésében egyre nagyobb szerepet kaptak a szentek, akik a 19. században, majd a 20. század elejére helyenként túlságosan előtérbe kerültek. Az 1920-as évek liturgikus mozgalma ezt igyekezett szabályozni, majd a II. vatikáni zsinat (1962—1965) - elrendelte az áldozati oltár hívekhez közeli elhelyezését, a miséző pap hívek felé fordulását, továbbá az anyanyelvű liturgiát a híveknek Krisztus áldozatába való teljesebb belekapcsolódása végett. Nem utolsó sorban megkívánta azt is, hogy a templom főhelyén, a főfalán semmi se vegye el a figyelmet a húsvéti misztériumról, vagyis a képzőművészeti ábrázolás Krisztus kereszthalálára és feltámadására utaljon. A védőszent tisztelete csakis e témának alárendelten jelenhet meg. Jelen dolgozatban a 20. század művészettől kezdve nem térek ki az oltárfestészetre. 20. SZÁZAD MŰVÉSZETE Az 1867-től az I. világháború kitöréséig tartó fél évszázad az alkotmányos jog- államiság és a polgárosodás jegyében telt el, s jelentős egyháztörténeti vonatkozásokkal bír. A magyar kormány lépésről lépésre haladt előre az 1848. évi XX. te. szellemének - a vallásegyenlőségnek és az egyházak anyagi támogatásának - részbeni megvalósítása felé. A két világháború közötti időszak kultúrpolitikája köztudottan fontos szerepet szánt a vallásnak, és szeretett volna véget vetni a 19. században elkezdődött, majd a Tanácsköztársaság ideológiájában kulmináló dekrisztianizálódási és szekularizációs folyamatoknak. „Történeti egyházainkra szükség van, és az ország újjáépítése csak akkor lesz szilárd, ha a felépítményt a vallás és erkölcs vasbeton alapjaira fektetjük le" - írta Klebelsberg Kunó. 1925- ben XI. Pius pápa kiadta az egyházművészetre vonatkozó enciklikáját, amelyben legitimálta a modern egyházművészetet, és négy alaptörvényt fogalmazott meg: „Az egyházművészetnek alkalmazkodnia kell a liturgiához; illeszkednie kell a környezetbe; nem az anyagi pompát kell érvényesítenie, hanem a belső értéket; végül anyagszerű legyen a templomok belső építészeti kiképzése, valamint a használatra szánt liturgikus tárgyak megformálása. ”26 A két világháború közötti időszak művészetében az államilag támogatott Római iskola mellett kibontakozni látszik egy másik vonulat, amelynek egyik fő szellemi problémája a követők nélküli próféta alakja, a remény nélküli megváltás áhítása. A korszak vallásos festészete szempontjából a legjelentősebb tömörülés a Római iskola volt. Bár elsősorban egyházi megrendelésre dolgozotak, az egyén gondol26 Éles, 2004. 43. 132
