Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2010 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 34. (Salgótarján, 2011)
Műszettörténet - K. Peák Ildikó: Földi Péter plasztikái
NEOGRAD 2010 • A NÓGRÁD MEGYEI ÚZEUMOK ÉVKÖNYVE XXXIV. keltette a szemet. Ezek az egyenként nagyon vázlatos vonások egy olyan, finoman modellált koponyán helyezkednek el, mely lehet állati és emberi egyaránt. A csupán a lényegit megjelenítő vonások eredményeként maga az arc tulajdonképpen emberivé vált, ugyanúgy, mint a „nyúlás” pasztelleken. Amíg a képeken ezt a hatást az emberi tekintet keltette, e szobron a plasztikai kidolgozás módja erősíti. Az egyszerűség végett továbbra is nyúlnak nevezett lény arca nem fájdalmat, kétségbeesést, hirtelen riadalmat fejez ki, mely logikusan következne a helyzetből, hanem időtlen, nagyon is emberi szomorúságot. Két, jelzésszerűen ábrázolt mellső mancsát mellkasán összekulcsolja, csapda által megfogott, sérült hátsó lába tehetetlenül az ég felé mered. Másik, épen maradt jobb hátsó lábát nyakához emeli, nagyon finom, emberi mozdulattal, mely tovább erősíti az antropomorf jelleget. Változott, letisztult tehát a téma az 1980-as évek végének nyúlás pasztelljeihez képest. Az agressziót, a kétségbeesést, a szinte torz indulatokat végtelen szomorúság váltja fel. A csapdába esett nyúl kicsavart, meggyötört teste, szelíd, időtlen tekintete, nagyon is emberi, finom mozdulata egy áldozat teste, tekintete és mozdulata. Egy olyan áldozaté, melyet valamennyiünkért, állatokért és emberekért egyaránt szól s minden földi lény számára megváltást hoz. E szobor szimbólumrendszere tehát egy kicsit más, mint a korábbiakban tárgyaltak, nem az ősi hitvilágok motívum- és gondolatköréből merít, gondolatvilága inkább „modernnek” tekinthető az előzőekhez képest, hiszen olyan tartalmakat hordoz - szorongatottság és fenyegetettség, áldozat s talán megbocsátás is - melyek minden korban, így napjainkban is érvényesek. A plasztikák közül - nem feledve a többi mű értékeit és kvalitásait - talán a Csapdát tekinthetjük a legösz- szegzőbbnek, legletisztultabbnak. Ez a kis tanulmány tulajdonképpen öt szoborról, egy festőművész öt plasztikájáról szól. Bátran felmerülhet az olvasóban a kérdés, miért ezt a nagyon kicsi szeletét választottuk a XX. század végének hazai szobrászaténak? Tulajdonképpen az öt művet tekinthetjük egy kirándulásnak egy másik műfajba, kísérletnek, melynek előzménye és folytatása nincs. Ezek az alkotások azonban lényegesen többet „mondanak” - műértő és laikus számára egyaránt - számunkra a fentieknél. Földi Péter művészetének talán legfontosabb, meghatározó vonása a teljességre való törekvés. H. Szilasi Ágota művészettörténész ezt így fogalmazza meg rendkívül szemléletesen az alkotóról szóló tanulmányában: „Minden Földi műnek van lappangási ideje, midőn alkotójuk csak hurcolja magában a külvilágból nyert élményalapot. E belső képek hol felizzanak, hol elhalnak ... Minden megszületett mű kapcsán azt gondolja, talán ez lesz az, amivel azonosítani tudja önmagát, illetve mások azonosítani fogják ... Érzi, hogy mi minden nem került rá a vászonra, s tudja, hogy egy következő, egy áj képet kell megalkotnia a teljesség érdekében, 109
