A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXXII. (2009)

TANULMÁNYOK - TÖRTÉNELEMTUDOMÁNY

non után kialakult új helyzetben a szlovák politikusok megróbálták befolyásolni a gyár vezetését, az agrárpárti Vavro Srobár és a szociáldemokrata Ivan Derer is meg akarta akadályozni, hogy a gyár redukciót hajtson végre, de az állami támogatás elmaradására hivatkozva Hulita több száz főt bocsátott el. A gyár ekkor még mindig a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank tulajdonában volt, mely már inkább csak ellenőrizte (azt is csak nagyon körülményesen, hiszen egy idegen ország területéről volt szó), semmint pénzügyileg segítette a határon túl rekedt üzemet. A függőség fokozatos gyengülésének eredményeképpen Hulita már nem teljesítette a Pesten kiadott rendelkezéseket.

9 Amikor a tulajdonos meg akarta szüntetni a horganyozást, valamint a tűzhely- és kályhagyártást, ő új modelleket vitt nagy sikerrel piacra. A gyárat 1927 végén a Prágai Kereskedelmi és Iparbank vette meg, és a Sfinx Egyesült Zománcmúvek r. t. konszernhez csatolta. Az eladást Hulita közvetítette, aki további tízéves szerződést és szabad kezet kért szolgálataiért. Függetlensége így továbbra is megmaradt, hiszen a Sfinxnek 6 gyára volt Csehszlovákia-szerte, ezért a központ a könyvelést és a döntéshozatal jelentős részét Füleken hagyta. „Hulita autoritása a füleki üzem sikerességét biztosította... üzleti érzékét nemcsak a tűzhelygyártás fellendítése igazolta, hanem az is, hogy nem kizárólag a zománcgyártást hajszolta, mert dacára az itteni leépített zománcgyáraknak

10 túltermelés lépett fel, a belföldi piac jó volt, de az egész gyártást exportálni is kellett... a háztartási cikkek gyártását is tervbe vette, vashordók, mezőgazdasági gépek, katonai cikkek stb. gyártásával akarta a munkáslétszámot fenntartani. "" A gyár az 1930-as évek elején már egymagában olyan termelési eredményt ért el, mint a többi Sfinx érdekeltségek együttvéve.

12 Megvásárolta, és Füleken újra üzembe helyezte a leállt gyárak (pl. losonci gépgyár, galgóci szekérgyár) gépeit. 1932-ben elindította a faüzemet, amely a ládagyárból fejlődött ki. „Mint igazgatónak nem volt párnás ajtós irodája. Még külön irodája sem volt. Asztala a közös iroda egyik sarkában volt, ahol az összes irodai munkát bonyolították le. Mindenki részére nyitva állt az irodájának ajtaja. Mindenki bármikor bemehetett hozzá. Mindenki panaszát meghallgatta, ha kellett a hatóságnál is közbenjárt. A legintimebb ügyekben is hozzá fordultak... férj és feleség között békét teremtett. Minden dolgozónak aki nősült 5-30 kg zománcedényt adott ajándékba. Rendszeresítette, hogy minden műhely válasszon egy bizalmit, akik a műhely és a gyár összes dolgozóit védik"

13 A nagy világgazdasági válság azonban „a kátrányos, olajos végtelen vaspályakígyó" képében ekkor újra veszélyeztette létében az üzemet.

14 A prágai központ a 9 LAKATOS 3b. Hivatkozás nélkül merít Lakatos kéziratából PARTI, 2007, 407-410. 10 Ezekben az években ment csődbe mindkét losonci zománcgyár: a Sternlicht S. és Társai ( 1928) és a Rakottyay György és Társai (1927) is (PUNTIGÁN, 2007, 119-121. BECANIOVÁ 2004, 55-57). 11 LAKATOS 4a 12 Losonci Hirlap 1932/40. szám (1932. 10. 2.). 13 LAKATOS 7a 14 Magyar Újság 1933, 10. 22.