A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXXII. (2009)

TANULMÁNYOK - NÉPRAJZ - Lengyel Ágnes: Fényképről „levarrt" viseletek - kortárs ünneplő öltözetek (Iliny)

A környékbeli falvakat is ellátta, ezért ez a mondás járta: „van minden, mint az ilinyi boltban." Vásárba leggyakrabban Balassagyarmatra és Szécsénybe mentek. Gyarmatra gyalog, itt szarvasmarhát, sertést, birkát, terményt adtak el, és ruhákat, szerszámokat vásároltak.

14 Csehszlovákiából is hoztak át anyagokat, kendőket. A kivetkőzés okai az 1950-60-as években itt is a társadalmi változások, a munkába járás, a kor elvárásaihoz való igazodás és a kényelmi szempontok voltak. A meglévő ruhákat ekkor sokan átszabták, de nem követték oly módon a divatot, hogy levágtak volna a szoknyák aljából, mint más palóc falvakban, Rimócon, Hollókőben.

15 A 2-3 szeles ünneplő felsőszoknyákból „széles hólos" szoknyát készítettek. Még az 1970-es években hétköznapokon is viselték ezt, munkaruhának: „Színesben jártunk málnát szedni."

16 A „kettős kendőt" az 1960-as évek tájától kezdték elhagyni. A fiatal asszonyok, akik Balassagyarmatra jártak, szégyellni kezdték „paraszt" öltözetüket, és kényelmetlen is volt a nyári melegben. Ketten-hárman vették le először, majd egyre többen hagyták el. Az idősek azt mondták rájuk: „Olyanok vagytok, mint akik megkurvultak."

17 A felújított menyecskeviseletben ma is már csak egyetlen kendőt kötnek a homlokkötő fölé. Az ilinyi női öltözködésben a viselet életkor-jelző funkciója jobban megmaradt, mint a környékbeli településeken, vagy például Hollókőben, Herencsényben. Az újravarrott népviseletben, de a kosztümös-blézeres városias öltözködésben sem hordanak már az ötven év felettiek világos színeket. Ennél a korosztálynál leginkább a szürke, „kávészín", sötétzöld, sötétkék, bordó, fekete színek jelennek meg. Egyetlen olyan középkorú asszonyt tartanak számon, aki polgárias öltözetében továbbra is világos színeket hord. Rosszallóan vélekednek erről, mint ahogyan a herencsényi idős asszonyok felújított viseletében alkalmazott tarka színekről, csillogó kiegészítőkről. Illetlennek tartják a túl mélyen kivágott ruhát is. Régen a nyitottabb felsőhöz, blúzhoz „betét volt szúrva", azért tűztek az inghez egy kis kendőt, hogy fedje a kivágást. Ez egyszerű gyolcs vagy esetleg selyem anyagból készült, „singellés", azaz lyukhímzéses szegély volt rávarrva. A viselet utolsó korszakára a női felsők zártak, „nyakig felvarrottak" lettek. Már csak néhányan értenek a faluban ahhoz, hogy hagyományos módon kezeljék a ruhákat. A „ráncolt", „rakott" bő szoknyákat használat után újra be kell „rakni", vasalóval átgőzölni és feltekerve tárolni. Ez vasárnap délutáni, litánia utáni rendszeres elfoglaltság volt.

18 Az új berakott szoknyákat manapság nejlonharisnyába húzva is tárolják. 14 TAUSZ-VERÖ, 1967, 6. 15 Vö: LENGYEL, 2006, 2007 16 Hasonló jelenség például Patakon (Nógrád m.), hogy az 1980-as években a még viseletben járók a nagyünneplő öltözet drága brokát és selyemkendőit a hétköznapi viseletbe vonták a praktikus kihasználás érdekében. KAPROS, 1991, 224 -225. 17 Adatközlő: Tóth Józsefné Czele Mária (sz. 1935.) 18 LIPOVSZKY, 1991, 145.