A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXXI (2007)

KIÁLLÍTÁS - RENDEZVÉNY - K. Peák Ildikó: Egy messzire szakadt magyar ajándéka - új szerzemények a Nógrádi Történeti Múzeum képzőművészeti gyűjteményében

len volt alkalmi munkákat vállalni. 1971-ben Németországba települt át, jelenleg Bielefeldben él. Több évtizedes távolléte ellenére a mai napig szorosan kötődik Magyarországhoz, a rendszerváltás után számos kiállítása nyílt itthon. Stáció sorozata Lakitelek templomában látható. Berecz Antal munkássága évtizedeken és országokon ível át. Alkotásainak sorát bátran összegezhetjük az életmű kifejezéssel, bár - szerencsére - hajlott kora ellenére is töretlenül dolgozik. Mennyiségben és a stílusjegyek sokféleségében egyaránt nagyon gazdag ez az életmű, amelyből jelen kiállításunk szeretne Önöknek egyfajta keresztmetszetet nyújtani. Berecz Antal korai műveire a sötétebb földszínek, a realisztikusabb, illetve a francia fauves-hoz köthető forma- és színvilág a jellemzők. 1953-54-ben készült Nagyanyám című, első olajportréja Nagy Balogh János hasonló festményére emlékeztet, a kissé meggörnyedt idős asszony alakja egyben bensőséges vallomás, családról, szeretetről, összetartozásról, barnás tónusú csendélete a szintén francia iskolázottságú, a vadakhoz (fauves) kötődő Czóbel Béla sötét időszakára emlékeztet. Franciaországi évei, tanulmányai során Berecz Antalt természetszerűleg megérintették az 1950-es, 60-as évek jelentős európai stílusirányzatai, elsődlegesen a konstruktivizmus és az absztraháló formavilág. Palettája fokozatosan kivilágosodott, festményein a ragyogó, erős színek dominálnak. Jellegzetes, a kék tónusaira épülő, több rétegben felvitt ecsetvonásokkal készült festményeit egyfajta belső fény hatja át, mintha örök nap világítaná meg a felületüket. Ez a tünde fény, ahogy Berecz Antal írja fent idézett önvallomásában, mely jelen van az egész világegyetemben és mindennapi világunkban egyaránt. „A tündefényű festményeken nem a különböző formáknak van főszerepük, hanem magának a tündefénynek. Egy jó festményen a részletek, a különböző formák nem zavarják az ábrázolt egészet. Egy alkotás annál jobb, minél egységesebb", vallja az alkotó. Berecz Antal festményein valóban nem az egyes forma, hanem a képfelületet egységbe szervező szerkezet a lényeg. Fokozatosan eltávolodva a környező világ valósághű leképezésétől a művész számára egyre inkább a gondolat, az idea megjelenítése, érzékeltetése vált fontossá. A mozaikszerűen egymásba és egymásra épülő alakzatok, figurák mögött nincs háttér, hanem egyfajta testetlen vibráló éter dereng. A táj, a természeti környezet egyre kevésbé fontos Berecz Antal számára, helyette legfontosabb, szinte kizárólagos témájául az embert helyezi előtérbe. Figurái végtelenül leegyszerűsítettek. A művész a hangsúlyt a fejre, azon belül is a szemekre helyezi. Közhelyszerűen elcsépeltté vált már a szólás: a szem a lélek tükre, Berecz Antal szemei mégis mesélnek nekünk, az első művek közé sorolható idős nagymama átélt évtizedekről és elmélyültségről árulkodó tekintete, a Groteszk figurájának döbbenettől tágra nyílt szemei, a töviskoronás Krisztus meggyötört, a kín torz vonalai, festékfoltjai mögül sejlő pillantása egyaránt kifejező, bár a művészi megoldás folyamatosan változik. Folyamatos változás, megújulás jellemzi Berecz Antal munkásságának egészét. Magas kora ellenére absztrakt színfestészetében örökifjúként töretlenül keresi az új utakat, kifejezésmódot és színvilágot. Művészete európai mégis témaválasztásában folyamatosan tetten érhetjük a kötődést az otthonhoz, a hátrahagyottakhoz. Berecz Antal munkássága (illetve annak egy jelentős keresztmetszete) hazatért szűkebb hazájába. Kérem fogadják olyan szeretettel, mellyel a művész elhozta közénk. Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy nemcsak a bemutatott, közel nyolcvan alkotást ajándékozta az alkotó a Nógrádi Történeti Múzeum képzőművészeti gyűjteményének.