A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXXI (2007)

MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET - Shah Gabriella: Egy képíró a Varázsvölgyből - Gaál István életútja

Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál Ezüst Hugó-díját, és az Adelaide-i Nemzetközi Filmfesztivál Ezüst Dél-Keresztje díját nyerte. A római vetítést követően Michelangelo Antonioni rendkívüli elismeréssel szólt a filmről. A Holt vidék (1971) a Sodrásban mellett Gaál azon műve, melyben a rendező a természeti tájat és a tárgyi környezetet a legsokatmondóbban használja. A kis baranyai falu teljesen elnéptelenedik, csak a Kántor család marad ott. A férj, Anti (Ferenczy István) egész nap távol van otthonról, a fakitermelésen dolgozik. A kisfiúkat, Andrist is fölveszik a városi kollégiumba, így Juli (Törőcsik Mari) teljesen egyedül marad az üres faluban, és depresszióba esik. A falu is Juli elidegenedettségének szimbólumává válik. „A nő lelkiállapotáról, kilátástalan helyzetéről konkrét kijelentései és hisztérikus kitörései mellett a pusztulás vágóképei (lyukas, penészes falak, omladozó tégladarabok, poros, kiürült terek) és monotonul ismétlődő képsorok árulkodnak. Ugyanilyen szimbolikusok azok a képek, melyekben a bekeretezett (például tükörben vagy ajtókeretben látható) hősök szinte mozdulatlan állóképpé merevednek, és a vidékhez hasonlóan holttá válnak. "

m A Holt vidékkel Törőcsik Mari elnyeri a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál legjobb női alakítás díját, valamint a Filmklubok Nemzetközi Szövetségének Don Quijote-díját. 1974-ben Milánóban Arany Pecséttel díjazzák, Biarritzban pedig magkapja az Ippocampe de Plomb díjat. Gaál István 1977-ben elkészült Legato című filmje ismét a felnőtt (ebb) é, érettebbé válás történetről szól. Olyan kiváló színészek szerepelnek benne, mint Tolnay Klári és Dajka Margit. Ez film is nyert nemzetközi díjat, mégpedig a Taorminai Nemzetközi Filmfesztivál zsűri különdíját. Látható, hogy Gaál István pályafutása során a filmjei külföldön nagyobb és kedvezőbb visszhangot keltettek, mint hazánkban. Egy interjúban, éppen erre hivatkozva, a riporter megkérdezte Gaál Istvánt, nem jutott-e eszébe, hogy elhagyja az országot. Erre ő azt felelte: „Magyarországon élek, magyarul beszélek, úgy álmodok, úgy gondolkodok vagy vetek különböző mondatokat papírra, vagy pedig képeket rakok egymás mellé, és ennek az összefűzését is magyarul végiem el, ez annyira természetes, ahogy a víz folyik a medrében. Engem így is tartanak számon. Akkor is, ha díjat kapok. Akkor én nem a magam számára nyerem ezt a díjat, hanem ennek a közösségnek, melynek tagja vagyok. "

1? 1978-ban Gaál Istvánt meghívták a római filmfőiskolára tanítani. Később, 1993-ban és az azt követő három évben ugyanilyen meghívást kapott az indiai Púnába. Ennek előzménye az volt, hogy 1984-ben az Új Delhi-i Fesztivál zsűritagjaként megismerkedett az akkori filmfőiskolások nagy részével, akik meghívták egy rövid előadásra a púnai filmfőiskolára. A következő évben a másodéves rendezőhallgatók kérésére hívta meg a rektor egy workshopra, rendezői kurzusra, ahol közösen készítettek egy félórás filmet. Minden egyes lépést, a felvételtől a vágásig a diákok saját maguk készítették, saját bőrükön tanultak meg a szakmát. „Az itáliai és indiai tanítványaimnak mindig elmesélem, hogy amikor az Arriflex felvevőgépben kazettát töltöttünk, a filmtekercsek kerületének mértéke az öklünk volt. Emberi mértékegység, mint a hüvelyk, a könyök vagy láb. Egy ököl. S a kaput, amely a filmkockát a keretre szorította, hogy a kép az optikán keresztül élesen képződhessék, mielőtt a filmszalag perforációját továbbító greifer csapjába illesztettük volna, megkentük. A 17 Mit ér az ember, ha filmrendező - Pax TV, 2004.