A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXXI (2007)

MŰVÉSZETTÖRTÉNET - K. Peák Ildikó: Louis Gaulois emlékére (Gulácsy Lajosról)

noman egyszerű, a korai reneszánsz hagyományokat követő női portréik rokonok Gulácsy hasonló alkotásaival. Gulácsy számtalan arcképet készített a quattrocento (az olasz kora reneszánsz) modorában valóságos, illetve képzeletbeli nőkről, a kor irodalmi hősnőiről. Mindegyikre a letisztult egyszerűség, finomság a jellemző, mely a quattrocento festői közül leginkább Botticelli művészetére jellemző. Gulácsy azonban - ha ritkán készített is másolatot olyannyira kedves korszakának egy-egy művéről - soha nem volt epigon. Már korán kialakította egyéni, csak őrá jellemző színvilágát, melyben a barnák tónusainak túlsúlya s a sötétből felvillanó élénk színek dominálnak. A háttér általában a békés olasz táj, ciprusokkal, fehér falú házakkal, kicsit meseszerű, kicsit álomképszerű. Annak ellenére, hogy Gulácsy Lajos és a hús-vér nő kapcsolatáról szinte semmit sem tudunk, az éteri, a megközelíthetetlen, az ideális nő végigkísérte nemcsak festői, de irodalmi munkásságát is. A nőről, aki önmaga egy műalkotás, így ír: „... csak jobban merülj szemléletébe. Ajka pirossága, hazug szépsége szemének regélje el a titkokat, melyre az ecset képtelen volt. Csak jobban. - Hímporral hintett arca, kicsi, ravaszkás hajfodrai gazdag tengernek öblét bontják ki. Tavasz virágzik ajakgödröcskéin, homlokán kardos angyal ül. Bőrének fehér mezőjén vívnak szent csatát parányi páncélos vitézek ... Csendesen ülj a kőlépcső fokán. Ne zavard beszédét ruhája selymének, mely ezernyi titkos hiúságokat készül rebegni halk, intim valbmást. El ne riaszd a fecskéket, melyek ölének melegét keresték. Várj csöndesen. A Nő beszél: a hallgató Nő, ki soha nem szokott nyílt lenni hozzád. Várj" És végül ugyanarról a nőalakról, a szövegben is nagy kezdőbetűvel szerepeltetett Nőről: „...Ez nem impresszió. Nem láttad soha: - hiszen nem létezett. Nem álmodtad - mert nem képzelet. Nem formálhatod márványba: - mivel festetlen testi vágyakból van összeróva: - mégis minden verését szívének hallani véled. Az éteri és a démonikus nő Gulácsy 1910-ben keletkezett, kis terjedelmű regényében, a Cevian Dido-ban vált ketté. A történetre itt most nem térünk ki, annyit mondanánk el, hogy a történet két főhőse Dido és Pauline. Dido betegesen túlfinomult alakja Gulácsy alteregója, a művészé, aki fordított Pygmalionként egy hús-vér nőt változtat át éteri lénnyé. Didót azonban nem elégíti ki a merő esztétikummá változtatott, immár nem evilági lénnyé vált Pauline, mely tény tragédia forrásává válik. A történet álomszerű szövedéke a különböző hangulatoknak, emlékképeknek. A művészet és a valódi élet között utat választó Gulácsy gondolatait is megismerjük Dido és barátja, Lavelias párbeszédéből: „... erkölcsi nézeteit a társadabmnak soha nem lehet törvénnyé emelni az egyénre nézve. Pauline nem az élet. -Őegy filigrán miniatúra. Ő bebizonyította azt a nagy igazságot: „Más a művészet, egészen más megint az Élet. " „Én nem művészetet keresek a nőben, Lavy, a művészet az életnek ellentéte. Mások, a fenti figuráktól eltérőek Gulácsy rokokó hangulatban fogant nőalakjai. Gulácsy a rokokót, ahogy a kora reneszánszot is, lefordította, átírta saját művészi nyelvére, átvéve a ruhákat, néhány díszletszerű elemet, a kor francia festőjének, Watteaunak képeiből sugárzó könnyedség és melankólia együttesét. Gulácsy rokokójának azonban nincs köze a valósághoz, inkább a meséhez, vagy még inkább egy tovatűnő dalfoszlányhoz.. Nemcsak az ecsetnek, de a ceruzának is mestere volt, könnyed, leheletfinom ceruzavonásokkal örökítette meg testetlen, szinte elröppenni látszó nőalakjait. A Nő profilból, mellette virágváza című alkotáson a figura testetlenül beolvadni látszik a hátLásd az 1. sz. jegyzetet, 50 - 51. oldal 6 Lásd az 1. sz. jegyzetet, 154. oldal