A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXXI (2007)

RÉGÉSZET - Prohászka Péter: 4-5. századi solidusleletek Nógrád megyéből (Adatok Nógrád megye koranépvándorláskori történetéhez)

kárpát-medencei uralma előtti.

61 E pénzek ugyan többféleképpen (zsákmány, kereskedelem stb.) kerülhettek a barbarikumba, leginkább azonban a Római Birodalom által kifizetett tributum megmaradt nyomainak tekinthetjük őket. A hunok ugyan már az 5. század első évtizedében meghódítják a Kárpát-medence barbarikumi részeit, központjukat azonban csak a 20-as éveket követően helyezik át ide. A hunkorra jellemző arany viseleti tárgyak ismertek Nógrád megye területéről, mint a ludányhalászi-gárdosi almandin lapokkal díszített két aranycsat, valamint a kisterenye-hárshegyi csatkarika.

62 Ezeket azonban egyaránt tekinthetjük a hun megtelepedés esetleges bizonyítékainak vagy a szvéb vezető réteg szerepvállalásának a rómaiak ellen folytatott hadjáratokban. Ebből a szempontból figyelemreméltó a sóshartyányi kincsleletre vonatkozó híradás, mely több száz II. Theodosius-féle solidust említ. E solidusok a Keletrómai Birodalom ellen indított hadjáratokat záró szerződéseknek köszönhetően egyre nagyobb számban áramlottak a hunokhoz. Ruga 422-ben Thracia ellen indított háborúját 424-ben záró békében 350 font arany évpénzt kaptak a hunok.

63 Ezt sikerült a 435-ben kötött margusi békében 700 fontra emeltetni, amihez a Nyugatrómai Birodalomból Honorius, lohannes, majd 435 és 450 között III. Valentinianus aranyai társultak a katonai segítségért.

64 A legnagyobb évpénzt Bledának sikerült kicsikarnia a római császártól, miután 440-ben támadást indított a balkáni provinciák ellen. A hadjáratot záró Anatolius első békéjében a hunok 2100 font évpénzhez és 6000 font arany egyszeri kárpótláshoz jutottak 443-ban.

65 Ez az aranykor egészen 450-ig tartott, amikor II. Theodosius halála után Markianos, az öreg katona, császárként leállítja az évpénz kifizetését.

66 A sóshartyáni kincsre vonatkozó híradás két kincslelet tekintetében jut jelentőséghez. Az 1963-ban az alföldi Szikáncson napfényre került 1439 db solidusból álló (mintegy 20 font, 6446 gramm súlyú) éremlelet egy a hun vezető réteghez tartozó személy vagyona lehetett és az érmek tanúsága szerint Bleda bukása idején (445) rejthették el.

68 Vele ellentétben kisebb a szlovákiai Bína/Bény-Berek területén 1964-ben talált, mindössze 108 solidusból álló (482 gramm súlyú) éremlelet, mely talán egy a középréteghez tartozó személy vagyona volt. A bényi lelet elrejtése a Honoria solidus alapján az Attila halálát (455) követő viharos időkben történhetett. Az érmek számáról szóló beszámoló tekintetében a bényi leletnél jelentősebb lehetett és így nem kizárt, hogy egy Bledához hűséges vezető személy vagyona volt, amit a király meggyilkolásakor rejtettek el. További lehetőségként merül fel, hogy a hun uralmat követő időben a bényivel egy időben került a föld alá. Ennek eldöntéséhez azonban jóval több adat szükséges annál, mint amit Hampel a Magyarország régészeti repertóriumában közzétett. PROHÁSZKA 2006, 21-22. KISS 1982, 179-180; BÓNA 1993, 229. BÓNA 1993, 44. BÓNA 2004, 81. B. SEY 1988, 427; BÓNA 1993, 55. B. SEY 1988, 429; BÓNA 1993, 77-81. B. SEY 1976; B. SEY 1988, 411-415; BÓNA 2004, 82; 2 db Honorius, 32 db III. Valentinianus és 1405 db II. Theodosius. BÓNA 1993, 246; BÓNA 2004, 82; Nálezy III, 40; KÖLNIK 2004, 112: 1 db Arcadius, 9 db Honorius, 1 db Galla Piacidia, 40 db II. Theodosius, 1 db Aelia Eudocia, 53 db III. Valentinianus, 1 db Honoria és 2 db barbár utánzat.