A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXXI (2007)
TÖRTÉNELEM - Praznovszky Mihály: „Nemzetem javára, nemzetemért írtam" Mocsáry Antal történetírói elveiről a megyei monográfia alapján
A bevezetésben fogalmazza meg mi a magyar ember, azaz nemes élet igaz célja: „az isteni kegyelemnek meg nyerése, koronás Királlyához való hűsége, jóltévő Hazájához s Nemzetéhez való hálaadása, és törvénnyeihez való engedelmessége. A ki ezen úton vándorol, az el nem téved soha." 15 Nyilvánvaló, hogy a mű egészét a nemesi ideológia határozza meg, amely ekkor már önmagában is ellentmondásos volt. Kérdés, hogy Mocsáry vajon hová tartozhatott? Szerintünk a progresszívebb oldalhoz, bár ehhez jobban kellene ismernünk gazdálkodását, vagyoni helyzetét, társadalmi kapcsolatait, osztályos társaihoz való viszonyát stb. Tény, hogy a század végére már jelentősen javultak a köznemesség vagyoni viszonyai, kezdtek érdekeltté válni akár a belső, akár a külső piacon való jelenlétben. „Szebb kúriák épültek, közönség formálódott, fordítások, új hazai irodalmi művek, sajtóorgánumok, új érintkezési fórumok születtek, az európai felvilágosodás eszméi kezdtek visszhangra lelni.... kialakult egy uj nemesi nemzeti tendencia." 16 De velük ellentétben s számban mindenképpen többségében, ott van a provinciális, elmaradott nemesi lét és gondolkodás, amely aztán két szemlélet közötti még tovább mélyítette a szakadékot. Mocsáry történetírói alapelve Elsődleges történetírói szempontja az objektivitás, a részrehajlás nélküli történetírás. Sokszor és sok helyen említi, hogy a történetírói korrektség a legfontosabb számára, amely kijelentés mögött azonban van egy kis óvatosság is. De ezt semmiképpen nem befolyásolhatja a tények mindenek felett való tisztelete. Erre többször is utal: „kerültem ezen szíves előadásimban minden részrehajlást, minden megsértéseket, még tsak olly kétséges kifejezéseket is, mellyekből valamelly felebarátomnak megkisebbítetését vagy megalatsonyítatását tsak gyanítani is lehetne; de azért az igaz egyenességtől el nem tántorodtam" írja a Kegyes Olvasónak címzett előszóban. Nem szereti a hízelkedést az élők iránt. Koháry Herceg Ferencnél, aki él még, nem akarja a jeles tetteket előszámlálni „ne hogy hízelkedni láttassak (a mitől az Isten mentsen meg!)" 17 Mindezt*megfogalmazza általánosságban is, amelyhez végig következetesen tartja magát „a most élőkről is tsak keveset írunk, tudván azt, hogy a midőn valaki még élőkről ír, bár igaz érdemeket írjon is, könnyen hízelkedőnek mondatik. Ha keveset írna az író, megsértés volna; de ha épen semmit se írna és az igazakat is egészen elmellőzné, azzal magát büntetné meg." Nem akar részrehajló lenni soha. Balassa Imréről sokszor sok rosszat kell leírnia, de egyhelyütt, mintegy maga mentéségére felhozva ezt írja: „Sajnálva írtam ezeket, de kéntelen voltam vele, az lévén Princípiumom: hogy a Historicusnak minden kedvezés s minden részrehajlás nélkül igazat kell írni." 19 Más helyütt ezt újra megerősíti. Megint csak Balassi Imrét említi „aki nagy katona s vitéz bajnok volt, de végre a pártosokhoz tsatolta magát" - majd ide fűzi lábjegyzetben: „Vitézségét, bátor maga viseletét, sajnosán ugyan, de M. 1/1 KOSÁRY: i.m. 48. old. M. 3/81 M. 4/224 M. 3/90