Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXX. (2006)

Történelem - Harth Tamás: Fejezetek az 1920-as nemzetgyűlési választások Nógrád megyei történetéből: A balassagyarmati választókerület

tizenöt-esztendős ittműködése teszi őt rokonszenvessé. Közéleti tevékenysége, alkotá­sai, az új iskola és plébániaépület, a különféle egyesületek: agilitásának és szervező erejének mértföldjelzői. Minden időben azon volt, hogy a különböző vallásfelekezetek között a legtökéletesebb béke és egyetértés uralkodjék. [...] Lapunk minden időben hangoztatta, hogy széles látókörű embert kell küldeni a parlamentbe. Jeszenszkyben igazi européert küldünk. Sok szép tulajdonságai mellett, melyek őt közkedveltté tet­ték, nagy tudományszeretet hordoz magában. Fölemelő szónoki tehetsége elragadja hallgatóit. Egy mélyen érző és felvilágosult férfiú meggyőződése beszél szavaiból. Vá­rosunk és megyénk történelmének hangyaszorgalmú kutatója. Ajtaja nyitva áll gaz­dagnak és szegénynek és ahol segíteni kellett tanáccsal avagy tettel, mindig az első sorban láttuk őt. Városunk ügyei, ahol még annyi megoldatlan probléma vár elinté­zésre, igen jó kezekbe kerülnek. Ott dolgozott a megyei és városi bizottságokban, is­meri a hiányokat, ismeri a szükségleteket s meg fogja találni az eszközöket, melyek városunkat és a kerületet virágzásra segítik. Reméljük, tiszteletreméltó személye előtt, elcsendesül a pártszenvedély és a higgadt fővel lefolyó általános titkos választás ered­ménye csak az lesz, hogy a balassagyarmati választókerületet Jeszenszky Kálmán fog­ja a közeli nemzetgyűlésen képviselni, s ő fog dolgozni azokon a nagy feladatokon, amelyek a nemzetgyűlésre, mint egy kifosztott, megszállott, elgyötört, de élni akaró ország képviseletére hárulnak. Az elhúzódó jelöltállítási procedúra miatt Je­szenszky Kálmán csak néhány nappal a választások megtartása előtt kezdhette meg korteshadjáratát. Programbeszédek tartásához Jeszenszkynek, mint egyházi személynek főszolgabírói engedélyre is szüksége volt. A járási főszolgabíró által kiadott en­gedélyből tudjuk, hogy a jelölt 1920. január 14-én Ipolyszögön, Dejtáron és Patak községben már prog­rambeszédeket tartott. 32 Az apátplébános balassagyarmati programbeszédé­re 1920. január 18-án került sor. A vármegyeháza nagy­termében, nagy érdeklődés mellett megtartott ülést Cservenyák György pártelnök nyitotta meg. Jeszensz­ky programjának lényegi vonásait a békediktátum el­utasításában, a felekezetek közötti egyenlőség megte­remtésében, a földmíves és kisgazda érdekek erélyes képviseletében, a kisiparosok szövetkezésének ösztön­zésében, a közalkalmazottak helyzetének rendezésé­Jeszenszky Kálmán ben találhatjuk meg. 1920. január 25. - A képviselő választás eredménye A nemzetgyűlési képviselőválasztás 1920. január 25-én vasárnap reggel 8 órakor vet­te kezdetét az összesen 11102 fő választásra jogosult polgárral rendelkező balassagyar­Honismereti Gyűjtemény, Balassagyarmat: Jeszenszky Kálmán iratai 75

Next

/
Oldalképek
Tartalom