Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXX. (2006)

Történelem - Szvircsek Ferenc: A fejlesztés és megtorpanás évei. „Minden bányásznak hazafias kötelessége teljesíteni a terveket”

A Nógrádi Szénbányászati Tröszt vezetősége 1954-ben, az új üzemek nyitását akadályozó műszaki tervek hiányának enyhítésére, tervező részleget hozott létre. A kezdetben néhány tervező mérnökből álló kis részleget, az igényeknek megfelelően hamarosan 60 fős, jól működő szervezetté fejlesztették. Ezt követően a Nógrádi Szénbányászati Tröszt Tervező Osztályaként, majd későbbiekben, önelszámolással rendelkező Tervező Irodaként működött. 1964-ig sorra tervezték meg az új bányákat és segítették kivitelezési terveikkel a bányanyitásokat. Ezek a tervek tették lehetővé: Király táró, Szurdoki lejtős akna, Pálhegy lejtős akna, Csurgó táró, Szorospataki lejtős akna, Kisteleki lejtős akna, Katalin II. lejtős akna nyitását, és termelésbe állítását. Ezeken kívül több rekonstrukciós és üzembővítő tervet is készítettek. A tervidőszakban komoly műszaki fejlesztésekre is sor került, amely a termelés területén új helyzetet teremtett az üzemek életében. Megindult a jövesztés kisgépesítése és a munkahelyi szállítás gépesítése. A tervidőszak végére már 533 db szénfúrógépet, 182 db fejtőkalapácsot használtak a szénfalnál dolgozó bányamunkások. Ezzel megszűnt a szénmedencében a kézzel történő fúrás munkája. A munkahelyeken 128 db csúszdagép, 115 db láncos vonszoló és 39 db gumiszalag segítette még a termelést és a szállítást. A kedvezőtlen geológiai adottságok ellenére, a nagyüzemi termelés kialakítására is megtörténtek az első lépések. A nógrádi telepviszonyok miatt, a kamrafejtés volt az uralkodó termelési folyamat, ami megnehezítette a munkahelyek és az üzemrészek koncentrálását. Kányáson, Tiribesen, Mizserfán és Mátranovákon a telepviszonyok azonban lehetőséget nyújtottak a frontfejtéssel történő széntermelésre, a kamrafejtéseknél pedig a szétszórtan telepített kamrák helyett a csoportos kamrafejtések kialakítására. Itt egy időben, a közös szállítóberendezésre 4-6 kamra szállította a kifejtett szenet. Az 1950-ben meglévő 5,9%-os frontfejtési részesedéssel szemben, 1954-ben már ez az arány 16,6%-ra nőtt. Megindult a széles homlokú fejtések jövesztésének és rakodásának a gépesítése is. 1952-1953-as években a Gáti II. lejtős aknában, a Csipkés lejtős aknában, a Tordas I. lejtős aknában, a Katalin II. lejtős aknában folytak kísérletek a Donbasszkombájnnal. A gyakori vetődések azonban nem tették lehetővé a kellő homlokszélességű és nagy kifutási hosszúságú frontfejtések előkészítését. A munkahelyek gépesítésének másik iránya a közép vastag és vastag széntelepek kamrafejtéseinek a gépesítése volt. Itt a robbantás hatásosságának fokozásából, a nagy tömegben lerobbantott készletnek rakodógépekkel és folyamatos szállítóberendezésekre történő továbbítása volt a fejlődés iránya. A robbantási technológiában a fejlődés a millszekundumos robbantásnak 1953-ban történt általános bevezetésével, a rakodás gépesítése a szovjet SZ-153 típusú, harácsoló karú rakodógépekkel indult meg. A gépek terjedelme és teljesítménye azonban nagy volt a helyi bányabeli viszonyokhoz képest. A magyar szénbányászatban a kis és mozgékony rakodógépekre volt szükség, ezért a hazai fejlesztés révén indult be a Kóta- és a Hidasi-féle rakodógépek gyártása. A nógrádi szénmedencében ezek a típusok terjedtek el leginkább, és különösen a Kóta-féle kis rakodógép vált igencsak közkedveltté. A munkahelyek koncentrálása után a gépeket is koncentrálták, ami a komplexen gépesített bányamezők létrehozását segítette elő. 1953ban a mizserfai Pálhegy II. lejtős aknán jött létre a szénmedence első komplexen gépesített bányaüzeme. A szenet ebben a bányában millszekundumos robbantással termelték le, SZ-153-as rakodógéppel rakták a láncos vonszolóra, majd a gyűjtő-vonszolók és gumiszalagok segítségével a külszíni bunkerba szállították. Az üzem napi 750-800 tonnás termelésével, és a 3,3 tonna/műszak összüzemi teljesítményével a megye leggazdaságosabb üzeme volt. 34