Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXX. (2006)
Néprajz - Lengyel Ágnes: Kortárs viseletek Hollókő „színpadán”
jó megtartású, úgy használ fel, hogy levágja körben a mintát és ezt rágépeli egy új szatén vagy klott anyagra. A közelmúltban szandaiaktól (Nógrád m.) is vásárolt szintén szétfejtett ruhákból származó régi brokát anyagokat, melyekből felsőszoknyák készíthetőek. E reprezentatív célokat szolgáló kortárs viseletek összeállításánál egyébként megfigyelhető, hogy ha van a családban örökségként régi viselet, vagy tudnak még szerezni ilyen ruhadarabot, anyagot, akkor többnyire azt részesítik előnyben. De mivel erre már egyre kevésbé nyílik mód, az öltözetben sokszor együtt szerepelnek az akár 60-80 éves darabok a most varratott új anyagúakkal. Akadnak azonban olyan megrendelők is, akik az újat kimondottan szebbnek érzik, mert azt nem használta még senki, és nem látnak olyan nagy különbséget a régihez képest. Bizonyos darabokat viszont egyáltalán nem lehet újjal helyettesíteni, így például a leány és menyecske öltözeteket jelentősen meghatározó vállkendőt. Ez mindig régi, még ha az öltözet többi darabja teljesen új alapanyagokból készült is. Nagy nehézségként említik, hogy a fellelhető régi vállkendők száma véges (jelenleg 10.000 Ft körüli áron még akad), s e helyzet egyfajta kényszermegoldását példázza, hogy egy felvidéki faluban nemrégiben vásárolt nagykendőt „rimóciasra" alakított át Déskáné, színpadi szerepléshez összeállított öltözethez. A viseletek az újabb alapanyagok felhasználása következtében sokkal színesebbekké váltak, s a folklorizmust szolgáló öltözeteknél teljesen eltűntek az olyan hagyományos funkciók, mint a társadalmi helyzet, életkor jelzése, és alig tükröződik a családi állapot, vagy az ünnepi idő. „Szomorú, hogy nincs különbség a 70 éves meg a 16 éves között" véleményezi Déskáné, s hozzáteszi, ezt ő, mint varrónő sem tudja befolyásolni, mert sértődés lenne belőle. Jellemzi ez a hollókőieket is, akik még ha idősek is: „nem akarnak sötétet felvenni". „Megalázódnak tartják a sötét színű viseletet: „csak a világos, csak a piros." Sok a flitter: „minden játszik." Déskáné úgy látja, a rimóciak egy kicsit jobban alkalmazkodnak még az ünnephez, böjthöz, életkorhoz, mint Hollókőben, amelyet pedig a 20. század első felében még éppolyan szigorú rend jellemzett, mint a többi környező települést. Ekkor a nagyféketőX az újmenyecskék csak a lakodalom utáni napon és házasságuk első évében, vasárnap viselték a templomban. Az esküvőt követő esztendő után a fehér színű ruhát már el kellett hagyniuk. Amikor a gyermek megszületett, attól kezdve a menyecske már nem hordhatott vasalt szoknyát. Elmaradoztak a tarka szalagok, a színek sötétedtek. 15 Déskáné Rimócon még az 1970es évek elején is csak két esztendeig viselte a nagyféketőt, 18 évesen le kellett tennie. 20 éves korában, kisfia keresztelőjén már fekete kendővel volt bekötve a feje, a kendőn még rojt sem volt, nem illett volna színes, rojtos kendőt felvenni. Édesanyja 38 évesen megvált a menyecskefőkötőtől, ekkortól csak fejkendőben járt, mert a lánya férjhez ment. Társadalmi helyzettől, családi állapottól függetlenül Hollókőben most 70 évesen is hordják a még kb. 30-40 éve is szigorúan csak fiatal lánynak megengedett fehér lajbit, tüdőszín (erős rózsaszín) vagy fehér kasmír kendőt. Ha manapság családi ünnepre, vagy szerepléshez beöltöznek, az asszonyok 50 évesen is viselik a nagyféketőX, bármilyen életkorban felveszik a színes, rojtos menyecskefőkötőt. Déskáné szerint ezzel „agyonütik a hagyományt", de az új öltözködési mód olyan kényszerítő erejű, hogy kénytelenek ehhez alkalmazkodni. Déskáné az öccse esküvőjén róla, színes viseletben az 1980-as években készült képet mutatva, megjegyzi: „úgy nézek ki, mint egy papagáj." Ekkor azonban már azért szólták volna meg, ha az életkorának megfelelő sötét színt veszi fel, ilyet már senki nem tenne. Tomori 1992(1935) 149
