Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXX. (2006)

Néprajz - Lengyel Ágnes: Kortárs viseletek Hollókő „színpadán”

Violának is feltűnt, hogy az öltözködés itt elsőrendű jelentőségű. A legszegényebb lányok is mindent elkövettek, hogy ha az utolsó garasukon is, de az elvárásoknak megfelelően öltözködjenek, s még a legegyszerűbb ünnepi ruhák értéke is meghaladta ezidőtájt a száz pengőt. A szép látszatért a testi kényelmetlenségeket is eltűrték. A hagyományos öltözetekből való kivetkőzés, a viselet „elfordítása" azonban az 1940-es években itt is megkezdődött. A régit a módosabb réteg éltette tovább, amelyik jobban győzte a vele járó kiadásokat, és amelyik saját paraszti-családi gazdaságában élve, továbbra is jobbára tradicionális életmódot folytatott. A hagyományos népviselet és a teljes kivetkőzés közötti átmenetet jelentette a női öltözködésben az 1950-60-as években az ingvállas szoknya. Hollókőben, Rimócon saját maguk készítették, a szétfejtett régi kasmír szoknyák anyagából. Deréktól lefelé nagy ráncokba szedett egybeszabott ruha volt ez, puffos ujjakkal, az ujjakat és a gallért fehér csipke díszítette. Egy régi felsőszoknya anyagából kitelt az egészruha, hiszen ez szűkebb volt, nem olyan sűrűn ráncolt. A hajviselet hozzá a lányoknak lófarok, az asszonyoknak konty volt. A dingli-ruhakéni emlegetett, hasonló szabású, szintén egybeszabott, puffos ujjú, de kötényes öltözetet már üzletben vásárolták, és ünnepi-templomi viseletként hordták Rimóc, Varsány, Hollókő lányai, asszonyai.

3 Az 1960-as évek második felében itt is nagy divat volt a garbó. A korabeli városi viselet hatásának tarthatjuk a fiataloknál a szoknyák rövidülését is. A településcsoport öltözködését amúgy is a viszonylag rövid szoknyás viselet jellemezte.

4 A szoknyákat az 1970-es évektől „felülről vagdosták le", egyre rövidebbre. Egy 1969-es rimóci menyasszonyi fotón még térd alattig ér a szoknya, az 1973-ban ugyanarról a személyről készített fényképen a menyecske-viselet szoknyái már térd felett érnek. „Elvagdostunk mindegyikből tíz centit" - mondta adatközlőnk.

5 A városi divatot követve már így tartották szebbnek. Az 1960-as évek közepéig a nagy ráncokba szedett, 9-10 alsószoknyát még úgy viselték, hogy aljukat „harangosra" széthúzták. Erről ma az a vélemény, hogy ez a hosszabb szoknyás viselet „lompos" volt, s nehogy a szoknyák így álljanak, s olyan sziluettet mutassanak, mint a régi viselet, az 1970-es évektől az aljakat összehúzó cérnát fűznek a már amúgy is kevesebb számú alsószoknyákba.

6 A 20. század elején a leányok hozományának a selyemhímzéses báránybőr ködmön és annak ujjatlan párja, a kisködmön, a cucaj volt a legértékesebb darabja. A szűcsmunka kihalásával, az 1940-es évektől a viselet megváltozott, mert az öltözeteket már másféle, de részben hasonló meleg holmival, kötött шш

/jal, kardigánnal, szvetterrel egészítették ki. 2

Tomori(1935) 1992.28-36. 3 Ma már fellelhetetlen mindkét viselet, a Palóc Múzeum és a Néprajzi Múzeum gyűjteményéből egyaránt hiányzik. Szanda (Nógrád m.) környékén szövet anyagból hordtak hasonló házilag varrott ruhát. Kazáron (Nógrád m.) a blúzos viselet és a rakott szoknyás öltözet jelentette az urbánusabb, polgári mintához igazodó új öltözködési modellt. Fülemile-Stefány 1989. 87-89. Manga Fedémesről említi a bőszoknyából varrott egyberuhát, mint a hagyományos viselet elhagyásának átmeneti formáját. 1979. 136. 4 Vö.: Szendrey 1931. 81; Palotay 1930. 138; Flórián 1966. 51. 5 Déska Bertalanné Fábián Margit (sz. 1953.), Rimóc. 6 Vö.: Gergely 1978. 218. 145