Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIX. (2005)
Történelem - Kazareczki Noémi: Bertha István zeneszerző-karnagy életútja
1964-ig otthon dolgozott még a Zenei Alapnak, a Zeneműkiadó Vállalatnak és néha a Hanglemezgyárnak. 1964-ben a Fővárosi Operettszínházban a Nagymama című darab zenéjén is dolgozott, a megbízást Bródy Tamás zeneigazgatótól kapta. Bertha István szerette a jó társaságot, ha csak tehette maga köré gyűjtötte zeneértő barátait és együtt muzsikáltak hajnalig. Élete utolsó öt évében már nem kereste fel senki. Felesége szerint ez volt az egyik legnagyobb csalódása. 90 éves korában, 1974. október 21-én hunyt el, a pestszentlőrinci temetőben helyezték végső nyugalomba. Az itt összefoglalt tartalmas életút elsősorban - ahogyan azt a bevezetőben is említettem - a múzeum gyűjteményében található hagyatékra támaszkodott. Az életpálya minden részletét bemutató tanulmány további kutatás eredménye lehet. Annál is inkább, mivel színházi tevékenységének dokumentumait az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt.-nél eltöltött tíz év emlékeit pedig a Magyar Rádió irattára és hangtára őrzi. Bertha István nem a legszerencsésebb történelmi korszakba született, a zenei élet szemszögéből tekintve viszont a magyar zeneszerzés fénykorában élt. Termékeny volt ez az időszak. Nagy zeneszerzők kortársa és (sok esetben) barátja volt. Néhány kisebb zeneszám szerzése mellett őt inkább hangszerelései és karnagyi tevékenysége által ismerte és szerette a közönség. Színházi munkásságának gyümölcsét sajnos csak a fővárosi közönség élvezhette, viszont a rádióban ezrek hallgathatták műsorait. A maga korában tehát közismert és közkedvelt ember volt, mára azonban neve homályba veszett - legalábbis ezt tanúsítják az elmúlt évtizedekben megjelent zenei lexikonok és zenetörténeti tanulmányok. Tanulmányommal többek között Bertha István emlékének is szeretnék adózni. 98