Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIX. (2005)

Szvircsek Ferenc: A nógrádi szénbányászat az első ötéves terv időszakában (1950–1954)

II. lejtősaknában, Csipkés lejtős aknában, Tordas I. lejtősaknában és Katalin II. lejtős aknában, kísérleteztek a Donbassz kombájnnal. Ezek a próbálkozások azonban nem hozták meg a kívánt eredményeket. A gyakori vetők miatt azonban nem lehetett a kellő homlokszélességű és nagy kifutási hosszúságú frontfejtéseket előkészíteni, mert hiányoztak a korszerű fejtésbiztosító eszközök. A Donbassz kombájnt csak a lapos dőlésű, vékony telepeken lehetett hatékonyan alkalmazni. A munkahelyi gépesítés másik iránya, a kamrafejtések gépesítése volt. Az itt végzett kísérletek már eredményesnek bizonyultak. A kamrafejtések technológiájának fejlesztése, a robbantás hatékonyságának fokozásából és a lerobbantott szénmennyiségnek rakodógépekkel, a folyamatos szállítóberendezésekre történő továbbításából állt. A robbantási technológia fejlődése 1953-ban a millszekundumos robbantásnak a bevezetésével indult meg, mely jelentősen megemelte a termelékenységet. Ez a robbantás átmenet volt a pillanatgyújtás és az időzített gyújtás között. így a robbantások 20-50 ezredmásodpercnyi időeltolódással követik egymást, s a kőzetrengések egymásba folynak és a hosszú ideig tartó rengés, fokozta a robbantás hatékonyságát. A Kóta-féle millszekundumos robbantási eljárás elterjesztését a villamos szénfúrógépek segítették elő. Az így lerobbantott szenet elővájásban és a kamrapillér fejtésben a szovjet gyártmányú SZ-153-típusú rakodógépekkel rakták fel. Az elővájás általában szűk keresztmetszetű, s a szénben történő elővájás az Ajtay - Szilárd-féle, F-4 jelű elővájó, fejtő-rakodó gépekkel megoldást nyert az 1,6 méternél vastagabb széntelepekben. Az F-4-es elővájási fejtőgépet, fejtési fejtőgéppé alakították át, hogy év végére, már az első F-típusú fejtőgép, a frontfejtésre is alkalmassá válhasson. A rakodó berendezéssel ellátott F-4 fejtőgépek a remények szerint alkalmassá válnak a lapos dőlésű, 1,6 méternél vastagabb telepekben a szén jövesztésére és felrakására is. Vékony telepekben a szén felrakásának a gépesítése, a magyar szénbányászatban még nem nyert megoldást, így ezekben a telepekben a rakodási munkákat kézi erővel végezték. A rakodás gépesítésére az SZ-153-típusú harácsoló karú rakodógépeket használták. A gépek nagy terjedelműek és ugyancsak nagy teljesítményűek voltak a helyi viszonyokhoz képest, ami azt is jelentette, hogy teljesítményüket nem tudták kihasználni. A magyar szénbányászatban a kis és mozgékony rakodógépek kialakítására volt igény, ennek eredménye lett a hazai gyártású Kóta- és Hidasi-féle rakodógépek megjelenése. Nógrádban különösen a Kóta-féle kis rakodógépet szerették a bányászok, az egyszerű szerkezete és a kis súlya miatt, amiből három féle is dolgozott: az egyláncos, két csillagkerekes, a kétláncos, három csillagkerekes és az egyláncos, négy csillagkerekes. A munkahelyi rakodó- és szállítógépeket a munkahelyekkel egy időben koncentrálták a jobb kihasználtság érdekében. Ezzel az üzemekben komplex gépesített bányamezőket tudtak létrehozni, ahol a munkaterületről a termelt szén a rakodó- és a folyamatosan működő szállítógépekkel megerőltető fizikai munka nélkül került a szállítási gócpontokra. 1953-ban a mizserfai Pálhegy II. lejtős aknájában létesült a szénmedence első, komplex gépesítésű bányaüzeme. A szenet millszekundumos robbantással termelték, SZ-153-típusú rakodógépekkel rakták a láncos vonszolókra, majd a gyűjtő, láncos vonszolók és gumiszalagok segítségével a külszíni bunkerbe szállították. A napi 750-800 tonnás termelésével, 6,482 tonna/műszak produktív és 3,344 tonna/műszak összüzemi teljesítményével a leggazdaságosabb üzem volt. Az I. ötéves tervidőszak során a vágatok korszerű biztosítása terén is lényeges változások történtek. A hosszú élettartamú aknarakodókat, géptereket, a nagy nyomás alatt álló vágatszakaszokat már a II. világháború előtt is téglával falazták, vagy betonnal biz50