Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIX. (2005)

Kapros Márta: Főkötők és fökőtőhasználat a Karancs vidékén

utóbb egyszínű szalagból volt a szállítója.

38 Rangsorát tekintve a tutris főkötő a nagyünnepek templomi öltözetéhez tartozott, s az első gyermek születéséig illette meg a fiatalasszonyokat. Utána itt már csak kendőt hordtak, amelynek anyagminősége igazodott az adott alkalomhoz, színe pedig viselője életkorához. Visszatérve Máthé Judit adataihoz: a tutris főkötőt mind a négy községben viselték, legtovább Ipolytarnócon az 1940-es évekig. Litkén előbb maradt el. A „két Gergén" pedig az 1970-es években már csak halvány emlékei éltek. Az utóbbi községekben a két világháború között volt rá eset, hogy egy-egy menyecske - a szomszédos Karancskeszi példájára - varratott Jutkánál rakott főkötőt, ez azonban nem vált általánossá. Slingelt főkötő A gyolcsból szabott főkötő áll a tulajdonképpeni főkötőből és egy tenyérnyi széles pántból, amelyből csokrot formáztak a hátuljára. Az utóbbi elem újabb lehet, az első világháború előtti időből olyan darabok is fennmaradtak, amelyeknél csak széles jacquard szalagból volt a csokor. A részleteiben bonyolultabb elkészítésű alapforma lényegében egy fekvő téglalap, amelynek felső két sarkát összefordítva az anyagszéleket olyan hosszan varrták egymáshoz, amennyi a főkötő fejtetőre eső sávjának szélességéhez kell. A fennmaradó részt pedig, a közepébe iktatott gyári slingelt betét két oldalán Táncolással szűkítették, s végül a nyílást az előbbi varrásra merőlegesen összevarrták. Ez a varrás adja a főkötő fejtetőre, illetve a fejhátra kerülő oldalának találkozási vonalát. Egyébként kézi és gépi varrású példányok egyaránt ismertek. A főkötő bőségét a tarkó magasságában korcba fűzött pertlivel összehúzva a viseletdarab majd a fej formájához igazítható, s a korc alatti rész fodorrá alakul. Előbb azonban kivarrták az alapot. A szabadrajzú lyukhímzéshez vékony fehér pamutot használtak. A körbe vezetett, karéjos minta egyben a főkötő széleinek eldolgozását is adta. Hasonló hímzés került a gyolcs pántra. Adódik a felvetés: a tutris változat nem azt jelentette-e, hogy - mint a megyében több helyen - a rakott főkötőre ráerősítették a menyasszonyi koszorút, s ez lett az újmenyecske főkötő? Erre azonban bizonyítékunk nincs. A szóban forgó négy községből közgyűjteményben egyetlen főkötőről tudunk (sajnos gyűjteménybeli fényképek sem könnyítik meg a tájékozódást): a Palóc Múzeum régi, 1944 előtti anyagából megmaradt egy litkei lelőhellyel nyilvántartásba vett darab (ltsz.: 64.31.1.). Egyéb adatait nem ismerjük, de a felhasznált anyagfélék alapján az első világháború után már aligha készülhetett. Formájában, megjelenésében rokonságot mutat a régebbi rakott főkötőkkel, amiben különbözik, hogy dróttal merevített, s az előlap és a hátlap síkja egymással nem derék-, hanem tompaszöget zár be. Továbbá a szalagcsokor a főkötő anyagával egyező színű (de csak 13 cm széles) moaré selyemszalag keskeny ezüstszínű fémcsipkével körbeszegve, hossza leérhetett a szoknya aljáig. Az ismertetett tornyos koszorú azonban nincs rajta, fémcsipke és a korabeli rakott főkötőkkel egyező, szerényebb művirág díszítése van. - Egyébként e főkötőtől alig eltérő, legfeljebb variánsként felfogható darabok viszonylag távol fekvő községekből kerültek múzeumi gyűjteményekbe, valamennyi mindenképpen az első világháború előtt készült: Barna (Palóc Múzeum, ltsz.: 63.41.13), Somoskő (Néprajzi Múzeum, ltsz.: 93560), Poltár (Novohradské múzeum, Fülek, ltsz.: 2628). E tárgyak mindegyikénél beleütközünk a szegényes vagy bizonytalan adatolásba. Ezzel együtt valószínű, hogy a litkei kistáj főkötőtípusának kapcsolatai az első világháborúig északi, észak-keleti irányba mutattak. 20