Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIX. (2005)
Történelem - V. Bene Orsolya: Egy inas visszaemlékezése az első világháború idejéből
vasárnapi iskolába jártak, ahol a tanítás 9-12 óra között tartott. Az iskola csak az inasokra nézve volt kötelező. Felmentésnek csak akkor volt helye, ha az inas bizonyítvánnyal tanúsította, hogy vagy a vasárnapi iskolát, vagy pedig inaskodása előtt az alsóbb fokú elemi osztályait már elvégezte. Az 1868-as tervezetben az iskolák csak oly városokban voltak felállíthatók, ahol reáltanodák vagy gimnáziumok működtek. És Losonc ilyen hely volt. Az 1872-es ipartörvény 20-200 forintig terjedő bírságban marasztalhatja el azt a mestert, aki a tanonc iskoláztatására vonatkozó kötelességét nem teljesíti. Az iskoláztatási kötelezettség ezáltal a szülőről az iparosra szállt, ami megteremtette a leendő iparos réteg általános iskoláztatási feltételét. Míg a szegény szülők nem voltak képesek gyermekeiket taníttatni, addig az iparos, különösen a tanonctartó iparos, soha nem hivatkozhatott abszolút szegénységre. Az iparos tanoncát csak az iparüzlethez tartozó munkánál alkalmazhatta, cselédmunkára nem kötelezhette, és felügyelnie kellett, hogy a tanoncot a háziak vagy a segédek ne bántalmazzák. Ez minőségi különbséget jelentett a céhes időkhöz képest. Reiner Sándor visszaemlékezését Zagyvarónán, 1969 márciusában vetette papírra. Megtalálható a Nógrádi Történeti Múzeum Adattárában 859.69 jelzet alatt. A visszaemlékezésből gyakorlatilag teljesen hiányzik a központozás, ezért a könnyebb érthetőség kedvéért pótoltuk azt, míg a tagolást és a betűhív átírást megtartottuk. Itt ragadom meg a lehetőséget, hogy köszönetet mondjak Sándor Gábornénak, a pásztói Teleki László Városi Könyvtár helytörténészének, valamint Böszörményi Istvánnak, aki a losonci adatok felkutatásában volt segítségemre, és rendelkezésemre bocsátotta a képeslapokat. Emlékezéseim inas éveimre Mátranovákon laktunk, édes Apám ott volt községi kovács. 6 an voltunk testvérek 4 lány és 2 fiú. Az 1914 ben kiütött világ háborúban 42 évig vonultak katonának a férfiúk. Apám nem vonult be mivel a 42 évet már túlhaladta, ellenben 1915 mint népfelkelőt besorozták. 1915 ben én befejeztem az elemi iskolát. 15 júliusban Apám elvitt asztalos inasnak Pásztora, egy Shvarzt nevű épület asztalos és koporsó készítő iparoshoz. Én nem akartam menni, én szintén kovács szerettem volna lenni, hisz már én sokat segítettem az Apámnak már 10 éves korom óta. Édes Apám megmonta, emlékszem rá, sírva: fiam sajnállak, de el kell, hogy vigyelek, mert nem tudom, mikor hívnak be katonának. Jenőt már elvittem, most téged be kell biztossítani, hogy hogyha bevonulok, Anyátok nyakán minél kevesebben legyetek. (1915 ben mostoha Anyánk volt már. Jenő az a Bátyám volt, akkor mikor engem elvittek Pásztora már 1 éve inas volt Egyeken.) Tehát elvitt Apám Pásztora, és úgy beszélték meg a mesteremmel, hogy föl fogad, de 6 heti próba időre, ha meg felelek a próba idő leteltével akkor szerződtet. Én, jut eszembe, hogy mindent szerettem volna hallani amit Apám beszél a mesterrel rólam. Mindent nem hallottam, de sokat igen. Többek között azt is: Svarz úr -Apám mondja- inas koromba sok pofont meg s.be rúgást kaptam. Egy néhány gyerek már nálam is szabadult, én nem sok pofont adtam, de kemény voltam mindeggyikel, legyen maga is az. Azt mondja a mester Apámnak, hogy nézze Reiner úr, az én kezem könyen üt, de ha meg marad nálam, meg tanulja a mesterséget. Meg egyeztek, hogy hogyha minden jól megy, JOS