Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXVII-XXVIII. (2003-2004)

Tanulmányok - Néprajz - Kapros Márta: A matyó kézimunkák a nógrádi falvak textilkultúrájában

ható érdeklődése egyébként a helyi értelmiség egy részében ellenérzést váltott ki. Fényes Dezső, a vármegyei múzeum igazgatója a helyi sajtóban keményen fellép „mű-matyó kézimunkák", az olcsón kínált, „idegen" hímzéseknek a palócság körében járványhoz hasonlított terjedése ellen - számítván a községek vezetőinek közbelépésére.

11 A megyei tanfelügyelő rendeletben utasította a tanítónőket, hogy igyekezzenek saját községük régi hímzéseit felkutatni, s ezeket tanítani kézimunka órán a leánykáknak, ízlésformálással védekezendő a külső hatások ellen.

12 Ennek ellenére a falusiak érdeklődése a matyó termékek iránt tovább szélesedett. (1. kép) A losonci út, vasút mentén fekvő, a polgárosodás irányába korábban nyitó falvakból vannak adataim arra, hogy a legmódosabb családok igyekeztek követni ilyen vonatkozásban is a városi divatot. A hagyományos lakáskultúra felbomlásával, a régi tisztaszoba és a polgári szalon funkcióját elegyítő, városi igényekre dolgozó asztalosműhelyekből kikerült bútorokkal berendezett szobákban megbecsült helyet kaphattak a matyó terítők, ritkábban falvédő, díványpárna. Az 1930-as évek végétől feltűnnek erre példák a Salgótarján vonzáskörzetébe tartozó Karancs vidéki településeken is. Itt azonban nem feltétlenül a legmódosabbak körében, inkább olyan házaknál, ahol a család megélhetését elsősorban a salgótarjáni üzemekben vállalt munka biztosította, s így kapcsolatuk a várossal szorosabb volt. Ezeket a hímzéseket jobbára a környéken időről időre megjelenő mezőkövesdi asszonyoktól vásárolták vagy rendelték meg. A szóban forgó termékek javarészt a polgári igényekhez igazított hímzések voltak, köztük például Karancsságon tompa színekkel, nevezetesen a drapptól a sötétbarnáig terjedő színskála árnyalataival hímzett példányokkal találkoztam. Egyértelműen a városi minta követésének körébe tartozik a matyó hímzéssel díszített filc mellények, grenadinból, zsorzsettből készült puffos ujjú blúzok - gyakran mint gyermekruhák - terjedése a hagyományos viseletet már elhagyott községekben, s a tehetősebbek családok lányai körében itt-ott feltűntek a derékban húzott, nyári egyberuhák is. Erre szintén a korábban Losonc vonzáskörzetébe sorolható falvakból ismerek példákat. Egy adalék a házaló kereskedők leleményességére: Nógrádszakálban a falu legmódosabb házánál adtak rendre szállást egy matyó batyuzó asszonynak az 1930as évektől. A család akkoriban eladó sorban lévő, már városiasán járatott lánya számára vásároltak tőle hímzett mellényt, ruhát. Legközelebb, amikor jött a mezőkövesdi aszszony, a faluból többen érdeklődtek nála pont ugyanolyan portéka iránt. Ettől kezdve szinte minden alkalommal kicserélte egy újabb, más színű, más hímzésű példánnyal az illető leány korábbi ruháját. Fizetni nem kellett érte, csak azt kérte, hordja, quasi reklámként.

15 Összetettebb volt a kép a viseletüket még őrző községekben, ahol a matyó hímzéses termékek, ha rövid időre is, de beépültek a viselet rendszerébe. Nagylócon az 1930-as évek végén, 40-es évek elején kapták fel, azaz jött divatba a fiatal menyecskék körében a matyó hímzésű, galléros szabású mellény fekete alapszínű változata. A ma felfejthető emlékezet szerint ezeket az öltözetdarabokat a faluban készítették: egymásét elkérve vették le a szabásmintát, s azután a hímzést selyempapírra másolva, a ráfércelt papír segítségével varrták ki - csakúgy, mint fekete alapszínű szakácskákon volt szokás itt akkoriban.

16 A formai egyezés azonban világosan mutatja, hogy a kiindulópont a közismert matyó áru volt.

17 Eleinte ezek az öltözetdarabok a hímzett bőrmellény, a cucaj helyettesítésére szolgáltak: vászon ingvállhoz viselték, alatta vállkendővel. Az elterjedés időbelisége összhangot mutat azzal, hogy a szóban forgó viseletcsoport igényeinek megfelelő cucajt készítő utolsó pásztói szűcsmester 1930-ban elhunyt. S amíg a szomszédos 226