Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXVII-XXVIII. (2003-2004)

Tanulmányok - Természettudomány - Dr. Hír István: Miocén korú gerinces maradványok gyűjtéstechnikája

ződmény előfordulásáról van szó. Ilyen a jelenleg vizsgált Felsőtárkány-Felnémet közötti szelvény (3. ábra) (HÍR J. et VENCZEL M. 2004), ahol csak a konkrét terepi vizsgálat során derült ki, hogy értékes faunát tartalmaz. Mellesleg a gerinces maradványok jelentősége pontosan abban áll, hogy az általában ősmaradványokban szegénynek tartott szárazulati képződmények rétegtani besorolásához nyújtanak támpontokat. A 30-40 éves, vagy még régebbi szakirodalmi leírások terepi azonosítása mindig nehézségekbe ütközik. Az egykorú feltárások ennyi idő alatt többnyire eltűnnek, vagy beborítja őket a talaj, a lejtőtörmelék esetleg a háztartási hulladék. Sámsonházán csaknem egy évtized, míg Felsőtárkányban 3 év kellett a klasszikus lelőhely megtalálásához és újrafeltárásához (4. ábra). Szélesebb kitekintésben nem véletlen, hogy a Mediterráneumban, vagy Anatóliában igen sikeres a neogén gerinces faunák kutatása, mivel nagy területeken nincs növényzettel és talajjal való fedettség, így a földtani képződmények és a lelőhelyek a terepen könnyebben nyomozhatok. Külön probléma a földrajzi nevek változása, vagy feledésbe merülése. Erre a legjobb példa a Sámsonháza melletti Buda-hegy, melyet az 1930 -as évekig az irodalom következetesen Halastó-hegy néven emlegetett. A terepen egy lelőhely felkutatásához ritkán elegendő egy kiszállás. Az első sikertelenségektől nem szabad csüggedni. Általában a kora tavasz - március, április hónapok - a legalkalmasabbak a lelőhelyfelderítésre. A lomb még nem takar és az üledék is nedves, könnyen ásható. A nyári szárazság a felszíni kőzeteket sokszor uniformizálja. A tavasszal még látható finom különbségek ekkorra gyakran eltűnnek. A felderítés befejező fázisa a szelvényásás, amikor egy kiválasztott ponton a jelenkori talajt és a lejtőtörmeléket eltávolítjuk, hogy az eredeti kőzeteket alaposabban tanulmányozhassuk. A műveletet hagyományosan ásóval, lapáttal végezzük (4., 5. ábrák), de újabban földmunkagépes segítséget is igénybe veszünk. 2. A gyűjtés Ha már van egy szelvényünk, akkor kezdődhet a próbamintázás, mivel a csontmaradványok a terepen makroszkóposán a legritkább esetben észlelhetők. Az első tájékozódáshoz elegendő rétegenként egy zsák (kb. 12-14 kg) mintát venni. Ha egy réteg 20 cmnél vastagabb, akkor több szintre kell osztani. Gyakran előfordul, hogy a kisgerinces maradványok csak egy 10-20 cm vastag szintre korlátozódnak. Általában a finomhomokos, agyagos üledékekben valószínűbb az előfordulás, mint a durvahomokos, kavicsos anyagokban. (Kivétel persze itt is akad: Egerbocs közelében durvahomokból gyűjtöttünk szórványleleteket: HÍR 2001.) Egy nagyobb profil esetében külön figyelmet érdemelnek a lencseszerűen települő, vagy mederkitöltést formázó képződmények (pl. Felsőtárkány-Felnémet 2/7 lelőhely, a 3. ábrán a két emberalak szintjében). Általános tapasztalat, hogy ezekben jobb eséllyel kutathatunk. A jelenség okainak boncolgatása alapos üledéktani és tafonómiai tanulmányokat igényelne és meghaladná a dolgozat kereteit. Amennyiben az első próbaminták közül pozitívat kapunk (akárcsak néhány csonttöredéket is találtunk), akkor további próbamintázás szükséges az ősmaradványtartalom kiterjedésének tisztázására. Ugyancsak érdemes tájékozódni a lelőhely gazdagságáról, v. leletkoncentrációjáról. Tapasztalatom szerint intenzív kutatásra feltétlenül érdemes az a lelőhely, ahol egy határozásra alkalmas fog-lelet 10 kg, vagy annál kevesebb 276