Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXVII-XXVIII. (2003-2004)
Tanulmányok - Néprajz - Lengyel Ágnes: A szakrális ponyvanyomtatványok jellemzői, szerepük a palóc népi vallásosságban
természetfeletti tulajdonságainak biztosításáról. Hozzáérintették ezeket a kegyhely valamelyik szakrális objektumához, ahol lehetséges a kegyszoborhoz (például Csíksomlyón /Çumuleu-Ciuc, Rom./; Hasznoson stb.), vagy ahol a szobor, illetve a kegykép nem hozzáférhető, mint például Mátraverebélyen, ott a „szent /cúf-hoz. 39 A kegytárgyakhoz érintett képeknek az eredetihez hasonló csodatévő erőt, thaumaturgikus funkciót tulajdonítottak: beteg testrészre helyezték, testükön hordták, lenyelték, tűzesetkor tűzbe dobták stb. A hozzáérintés gyakorlata - a feliratok előfordulása és a mirákulum-feljegyzések alapján - a 17-18. század fordulóján vált hangsúlyossá, legelterjedtebb a 18. század közepén volt, majd e század vége felé a kegyképeknek tulajdonított hasonló szerep csökkenésével együtt az ábrázolások ilyen jellegű felhasználása is fokozatosan háttérbe szorult. 40 Azonban Nógrád megyében még 2002. nyarán is volt arra példa, hogy a csíksomlyói búcsúból hozott, az ottani Mária szoborhoz érintett képpel egy igen súlyos, orvosilag reménytelen beteg asszonyt „meggyógyítottak". 41 Néhány vallásos ponyvafüzet a címlapján is utalt erre a szokásra: rányomtatták a „kegyszoborhoz érintve" feliratot. Kérdéses azonban, hogy e búcsújáróhelyeken kívül is árusított nyomdai termékeket valóban a kegyhelyre szállították-e, hogy ott szakralizálják. Valószínűleg inkább reklámfogásként használták fel a rituális népi gyakorlatot az áru nagyobb kelendősége, illetve a paraszti igényeknek való megfelelés érdekében. A vallásos ponyvairatoknak a szentelményekhez hasonló tulajdonságát mutatja a használatból kikerült daraboknak az egyéb kultikus tárgyakkal való azonos sorsa is. Az elrongyolódott „szent olvasmányok"-at, hogy azokat méltánytalanság ne érje, tűzbe dobták, s úgy tartották, hogy „füstje felment az égbe. Amikor valaki meghal, akkor ezeket a régiségeket, könyveket elégették...." 42 A pétervásárai előimádkozó asszony például kifejezetten azért vetette tűzre az elmúlt években a már nem használt ponyvafüzeteit, hogy a vallástalanabb örökösöknél ne jussanak majd méltatlan sorsra. A 20. század elején a nagy nyomdák reklámtevékenysége révén a ponyvák terjedése gyorsabbá, széleskörűbbé vált. Az ilyen típusú nyomtatványok tömegtermelésének utolsó fázisában, a hagyományos terjesztési gyakorlat mellett, megjelent a falusiak számára újdonságot jelentő postai beszerzési mód is. A postai utánvétes megrendeléssel az ország szinte minden zugába elkerülhettek a kiadványok. 44 A megrendelésekhez a Palócföldön óriási vásárlóközönséggel rendelkező Egri Nyomda Rt. formanyomtatványt is készített a magánszemélyek és a terjesztők részére. A megrendelők postai levelezőlapon, levélben is igényelték e - sokszor egyházi jóváhagyást nélkülöző - nyomdatermékeket. Az Egri Nyomda Rt.-hoz írt, a Heves Megyei Levéltárban őrzött megrendelőlevelek a paraszti írásbeliség tanulságos emlékeiként maradtak fenn az 1905-1907-es évekből. A nagy távolságokat áthidaló postai megrendelési lehetőség - amely ebben a korszakban már másfajta árucikkekre is kiterjedt - a parasztság körében hamar elfogadottá vált. E levelekből, a nyomda és a nép között folytatott párbeszédből kiderül, hogy az egyszerű földművesek miképpen viszonyultak a kapitalista korszak ezen új intézményéhez, egy számukra ismeretlen világhoz, s mutatja hogyan vált a ponyvairodalom a paraszti kultúra részévé. A vallásos ponyvát postán hozatok között ott találjuk a terjesztők különféle típusait: a könyv- és papírkereskedőt, de a vállalkozó szellemű kőművest is, aki a „gazdag katolikusok közt" tervezte e kiadványokat árusítani. Az egyéni megrendelők saját maguknak hozatták a ponyvafüzeteket, például „földművelő gazda" aláírással. A népi vallásosság helyi specialistái is rendeltek, egyikük „kegyhelyek látogatója, zarándok"-kén[ nevezte 247