Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXVII-XXVIII. (2003-2004)

Nagy Iván: Évfordulós köszöntés helyett. Néhány vonás egy tudós portréjához. Kovács Anna

„A nemzetek nem ismerve műveltségük múltját és fejlődését, abban mást sem láttak, mint sötét űrt, mely pedig gyakran inkább az illető agyát tartotta megszállva mintsem a valóságot, nem is sejtve, hogy számos nemes életszáluk, melyből annyi erős szál volt szőhető, ott vette életét és eredetét, hova még sokszor vissza kell térnie, hogy tőle nyerjen erőt. Nem lehet többé kétségbe vonni, hogy a nemzetek culturai kérdése immár azok létkérdésévé vált. Ez az, amit nemzeti műveltség történetnek nevez az újabb történet fejlődése, belefoglalva úgy a köz - mint magánélet, a vallási és egyházi, az állami és jogi, a polgári és társadalmi intézmények fejlődése történetét, a házi és népélet, a nyelv és irodalom, a tudomány és művészet, az ipar és munka, az erkölcsök és szokások, a népmonda és rege stb. összes nemzeti alkotásai történetét, múltját és jelenét." Nagy Iván páratlanul gazdag életműve mintha csak ezt példázná, tanúsítaná. Munkásságából írásunkban a Magyarország családait emeltük ki ugyan, pályájának azonban csak egy mozzanata ez, és igazságtalanul járnánk el, ha Nagy Ivánról azt a látszatot erősítenénk, hogy egy műves, egy könyves szerző volt ő is. Életműve teljességének bemutatására ez alkalommal nem vállalkozunk. Fő szakága, a történelem és segédtudományai mellett, a nyelvészet, az irodalomtörténet az oktatásés művelődéstörténet, a régészet, a régiségtan tárgyában is folytatott kutatásokat, és készített feldolgozásokat. Olyan izgalmasan újszerű, alapvető munkák vannak ezek között mint a kéziratban maradt cigány nyelvtan és szótár, Nagyoroszi mezőváros helyneveinek feldolgozása, Gyöngyösi István életrajza, a magyar képzőművészet története a legrégibb időktől 1850-ig, és több, az Archeológiai Értesítőben közzétett írásai. Összefoglalóan a tematikus sokszínűség, tudományos szakszerűség és következetesség, széles látókör, az európai fejlődésre való kitekintés igénye jellemezte. S még egy fontos vonás: az ismeretek, az értékek megőrzése, hagyományozása, az átörökítés szándéka. Ez volt az az eszme, amely Nagy Ivánt a múzeumalapítás gondolatához és a cselekvéshez vezette. Élete utolsó szakaszában kedvenc költőjét, Petőfi Sándor idézte, amikor a Múzeum Társulat megszervezéséhez kezdett: „Itt a próba/az utolsó nagy próba." A korabeli Nógrádi Lapok hasábjai és a Nógrád Megyei Levéltár iratai szépen, hitelesen dokumentálják e küzdelmet. Valóban embert próbáló feladatot vállalt Nógrád vármegye székhelyén, Balassagyarmaton, a XIX. század végén egy olyan korszakban, ami nem nagyon kedvezett a kultúra, a művelődés ügyének, „...ezen a hiúsággal és élvhajhászattal vádolt századvégen nem a művelődés, hanem a politizálás az egyedül üdvözítő társadalmi ügy - olvasható a Nógrádi Lapok 1897-es számában. A politika sorvasztó ragálya tompította el a mi társadalmunk érzékét is a lezajlott közelebbi években, pedig a közművelődés valódi élesztője csakis a társadalom lehet. A mi társadalmi erőinket a politikai versengés, egyéni szereplés, versenyfutás láza szívja el és emészü fel... a művelődés, a tanulás, nem egy osztálynak kiváltsága... arra a haza érdekében gazdagnak, szegénynek egyaránt szüksége van." Nagyívű, széleskörű, demokratikus tartalmú művelődési program volt a Nagy Iváné. Portréját tanulmányozva egy hiteles alkotót, egy erkölcsös ember képét látjuk. Nagy Ivánét, akit a nemzeti múlt megbecsülése és szeretete vezetett, hogy jelen korát igazságra törő felelősségérzettel alakítsa, jobbítsa, egyetemes igényű elhivatottsággal tekintve a jövőre. Kell-e több végső tanulságul és például nekünk, kései utódainak, a Nógrád Megyei Múzeumi Szervezet munkásainak? 12