Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXVI. (2002)

Történelem - Varga Lajos: Malmok a pásztói egyház szolgálatában

a malom bérlője volt köteles adni. Az 1811-es canonica visitatio sze­rint a kántornak 2 pozsonyi mérő járt és kapott 3 pozsonyi mérőt, a harangozónak 10 pozsonyi mérő és kapott 12 pozsonyi mérőt, az egy­házfinak 3 pozsonyi mérő és kapott 4 pozsonyi mérőt a mosónő 5 pozsonyi mérő és kapott 6 pozsonyi mérőt. A lelkész mindig a ha­szonbér 1/7 részét kapta. Az 1907-es rendezés alkalmával a lelkész 13 pozsonyi mérő rozsot és 20 ásónapszámot kapott vagy ennek ellenér­tékeként 40 koronát. A kongruaösszeírás idején a lelkészi illetmény 14 1/4 pozsonyi mérő rozs és 20 ásónapszám volt, ami 108 korona és 40 fillér értéknek felelt meg. Az érsek engedélyezte, hogy a plébános a templom terhére a magasabb járandóságot kifizettesse. Ugyanakkor megtiltotta, hogy egy-egy alkalmazott távozása esetén a következő is a magasabb járandóságot kapja. Ez esetben a visitatio canonica-ban lefektetett járandóság állt helyre. A 20 ásónapszám értékét az érsek 40 koronában állapította meg. 67 A malom 1947-ben fejezte be működését. Ekkor vagy egy mol­nár vagy egy politikai szabotázsakció keretében valakik felgyújtották a malmot. Ma a monostorépület bal oldalán tető nélkül állnak roska­dozó falai. Az építmény a pásztói műemlékegyüttes része, egyelőre méltatlan állapotban. Jelenleg is a Szalay család tulajdonában van. Hasznosi malom A hasznosi malom szombati vámja misealapítványként került a pásztói egyházhoz. Ez az alapítvány kultusztörténeti szempontból is jelentős. Tanú­sítja, hogy páduai vagy másként lisszaboni Szent Antal tisztelete Pásztora is megérkezett. Tiszteletét nemcsak az egyszerű nép, hanem a nemesi réteg is felkarolta, sőt Pásztón a Fáy család 68 által, ez a réteg erőteljesen bekapcsoló­dott a szent kultuszába. Ezt az alapító Fáy Sándor oly erőteljesen ki is fejezte, hogy testét Szent Antal oltára előtt kellett örök nyugalomra helyezni. Az oltáron keddi napokon Szent Antal tiszteletére misét végeztek, melyre min­den bizonnyal az egyszerű nép fiai is számosan megjelentek. Fáy Sándor nemesi származású pásztói földbirtokos volt. Végrendeletének ide vonatko­zó része így hangzik: "Ide való Nagy Templomra 100. id est Száz R.F. hagyok. Szent Lélek Templomra 10. id est tizett. Szent Antal Oltárához általam tőtt Fundacio Esztendőnkint 25 id est húszon ott Rforintokkal fizetessék, az mely Oltár előtt Temetésemis legyen, egy ugyian annal az Oltárnál minden Esztendőkben) egy Cantatum Requiem, cum absolutione A(nim)ae tartoznak vigh(ez) vitetni. 67 Pl. Pásztó 6009/1909 68 Valószínűleg ugyanazon Fáy családról van szó, akik Miskolcon is birtokosok voltak, és a minoritákon keresztül kapcsolódhattak Szent Antal tiszteletéhez. 97

Next

/
Oldalképek
Tartalom