Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXVI. (2002)
Történelem - Varga Lajos: Malmok a pásztói egyház szolgálatában
Agyagos malom felének 3/7-ed része tehát mint misealapítvány szolgálta az egyházat. A misealapítvány ügye a Helytartótanácshoz került a hasznosi Fáy malom misealapítványával együtt. 27 Úgy látszik azonban, hogy a plébános komolyan mégsem óhajtott szembeszállni az Almásy családdal. A viták közepette egy érdekes eset fordult elő. Tóth Ferenc azt vallotta, hogy amikor ő nem volt otthon, az osztályos atyafiak az ő házába mentek. A malomra vonatkozó régi irat a ládában volt. Sánta György, aki ekkor Almásy Pál jobbágya volt, a ládát Tóth Ferenc anyjával együtt felfeszítette és az iratot Sánta György Almásy Pálhoz vitte. Mindkét félnek szüksége volt a bizonyító iratokra, Almásy Pálnak a plébános ellenében, a plébánosnak pedig Almásy Pál ellenében. Miller Ferenc plébános egyébként személyesen is fel akarta keresni a misealapítvánnyal kapcsolatos ügyben Gyöngyösön az Almásy családot. Ez 1787. április 27-ig nem történt meg a plébános húsvét előtti elfoglaltsága miatt. Ezért csak azt ígérhette, hogy az iratokat ismételten átnézi. Erre az időszakra jellemző, hogy a vizsgálatba, biztonság kedvéért, még az anyakönyvek átnézését is belevette, mivel ebben az időben az ügyiratokat a papír hiánya miatt, esetlegesen az anyakönyvekbe másolták be. A Koncsik-rét még a 19. században is őrizte a Koncsik család emlékét. A pásztói egyház legalább öt évszázadra visszanyúló birtokszerzéseinek 1817-ben volt egy lezárása, amikor a pásztói egyházi birtokokról térkép is készült. A térkép készítésének szükségessége is jelzi az ekkorra kialakult viszonylag nagy birtoktestet, melynek könnyebb kezelhetősége végett szükség volt a térkép elkészítésére. Ezen a térképen Kontsik-rét megnevezéssel a Kövicses-patak túloldalán találunk egy területet, mely "parochialis" földként van jelezve. Ez a terület valóban jelzi az Agyagos vagy Koncsik malom emlékét, mivel nemes Horváthy János a Koncsik malomnál lévő rétjét és szántóföldjét misealapítványként hagyta a pásztói egyházra. Egyben azon háláját is kifejezésre akarta juttatni, hogy testét a pásztói templomban helyezik örök nyugalomra. 28 A birtokokat és a Koncsik-rétet is jelző térkép a pásztói egyházközség tulajdonában van. A hozzá tartozó iratok maradéktanul megtalálhatók az egri Érseki Levéltárban. Jákó Pálért és feleségéért, nemes Horváth Annáért még 1887-ben is megvolt az alapított mise, mely egy libéras misét és egy kismisét jelentett. Mivel az irat is rögzíti, hogy az alapítványi tőke malomrész volt, ezért egyértelmű, hogy az Agyagos malomról van szó. Az alapított mise levele. Jákó Pál végrendelete is megtalálható az iratok között. Fontosak továbbá a 23-as és 58-as számmal jelzett iratok. 27 MOL A Helytartótanács levéltára 1786. év 2086/50089. számú levél 2» Vis. Сап. 1816.137. XVI. II. jelzésű okmány 86