Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXVI. (2002)

Természettudomány - Prakfalvi Péter: Jobbágyi környékének földtani, vízföldtani és őslénytani érdekességei

Itt röviden a hasznosításra is ki kell térnem. Már-már vesszőparipámnak tekinthetem azt az elképzelésemet, hogy jobban kellene sáfárkodnunk a megye ásványvíz forrásaival, illetve a fúrások által feltárt, nagy mélységből feláramló, vagyis garantáltan antropogén szennyeződésektől mentes ásványvizekkel. Biztos vagyok benne, hogy a „borturizmus", „lovasturizmus" stb. mintájára meg lehetne honosítani az „ásványvíz-turizmust" is. Ennek nyomai már napjainkban is tapasztalhatók, amit a következő idézettel szeretnék illusztrálni (2001, Kisterenye, „fúró víz"nél, Kecskemétről érkezett autós turisták): "...hogy ha már erre jártunk viszünk abból a vízből, amit Józsi bácsi is szokott innen hozni, amitől Bözsi néni is meggyógyult". 1/3. A kőbányászat kifejlődésénél már utaltam az 1860-as évek vasútépítési nyersanyagigényére. 1897-ben újabb bányát kellett nyitni annak érdekében, hogy az akkorra már kevésnek bizonyuló egy vasúti pályát egy másikkal egészítsék ki. A pályatest alatti terület feltöltéséhez a Vár-hegy oldalában lévő löszfal anyagát használták fel (a 9. ábra az 1899. évi, a 10. ábra pedig a 2002. évi állapotokat mutatja). A bánya alsó részében egy különleges rétegre lettek figyelmesek: szinte csak csontokból állt. Ezek mamutcsontok voltak. Hasonló felfedezéseknél gyakran előfordul az, hogy a közvetlen érintetteken, esetleg a környékbelieken kívül más nem szerez tudomást az egyébként szenzációs leletekről. Nincs meg az az információs csatorna, ami biztosítaná annak megfelelő szakterületre való eljutását. Jobbágyinál nem ez történt. Sajóhelyi Frigyes helyi pedagógus értesítette a Magyar Királyi Földtani Intézetet a mamutcsontokról. Hangsúlyozom, ez itt már a második eset, hogy a „civilek", lelkes lokálpatrióták terelik megfelelő mederbe az eseményeket, és ez nem az utolsó. Az előbb említett intézményből kétszer is felkeresik a területet. 1888. január 22-én Halaváts Gyula, majd 1899-ben május 9-én az Intézet igazgatójával Böckh Jánossal. Ezeknek a terepbejárásoknak a gyűjtött anyagából hoztam el Önöknek két leletet - egy zápfogat és egy agyartöredéket - a Magyar Állami Földtani Intézet jóvoltából. De a történet még itt nem ér véget. Az egykoron közismert bánya a mamutcsontokkal kikopott az emberek emlékezetéből, már nem volt olyan, aki biztosan tudta volna, hogy hol is találták a „mamuttemetőt". Végül a szerencse is hozzájárult az újrafelfedezéshez. Történt ugyanis, hogy az 1980-as évek elején megbolygatták a Várhegy oldalában lévő bánya falát töltőanyag kitermelése miatt és ekkor előkerültek ismét a csontok (11. ábra), de még kőszerszámokra emlékeztető „kőpengék" is (12. ábra). A diákok hívták fel a Lendvai Ferenc, helyi pedagógus és lokálpatrióta figyelemét a leletekre. Végül az ő koordináló és ismeretterjesztő cikke nélkül valószínűleg ismét a feledés homályába veszett volna a terület az érdekességeivel együtt. Örömmel jelenthetem, hogy az eredeti lelőhelyet ismerjük, ezzel megnyílt a lehetőség az esetleges szakszerű feltárására, a 30 000-40 000 éves leletek bemutatására. A kb. 10 000 évvel ezelőtt kipusztult mamutok nemcsak csontjaik alapján rekonstruálhatók, hanem a szibériai jégbefagyott tetemeik, illetve az ősember sziklarajzai alapján ismertnek tekinthe35