Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXV. (2001)

Néprajz - Lengyel Ágnes: A parasztság és az írásbeli kultúra

\ nem rontásra, betegség okozására használták, hanem az írás önmagában, mágikus erejénél fogva gyógyításra volt képes, illetve valamilyen előnyhöz juttatta birtokosát. E korai példákon kívül, a XIX. század közepe óta nagyszámban elterjedt vallásos tartalmú ponyvanyomtatványok között szintén találunk mágikus vonatkozásokat. Számos adat mutat arra, hogy a szakrális szövegeket tartalmazó írott-nyomtatott füzeteket, papírokat az egyházi szentelményekkel egyenrangúnak tartották.

(25) Az ájtatos ponyvanyomtatványok egy elkülöníthető csoportja pedig önmagában is hatékony, varázserejű tárgyként, amulettként volt használható. Nem kellett feltétlenül elolvasni, de még másik személy által való felolvasásra, meghallgatásra sem volt szükség. Mágikus erővel bírtak és különböző kegyelmek teljesülését ígérték a használatnak olyan módjai is, hogy a nyomtatványt a testre helyezték, magukkal hordozták, vagy meg is ették. Az imádság- és áldásszövegek megevése - elnyelése az érintkezéses mágia elvén alapszik és azért vált szokássá, hogy a betegséget okozó gonosz lélek ne találjon hajlékra az ember testében.

(26) Különösen elterjedt volt ez a pestisjárványok idején, de Bezerédi Imre kuruc vezérről is feljegyezték, hogy lenyelt ilyen gyógyító erejű cédulát.

(27) Ugyancsak az érintkezéses mágia elve alapján a mágikus erejűnek tartott nyomtatványokat testrészre helyezték vagy állandóan maguknál tartották (pl. imakönyvet háborúban). Használták erre a célra a szentek ereklyéihez hozzáérintett képeket vagy az egyszerű szentképeket is. Az 1940-es években a búcsújáróhelyeken árult nyakba akasztható amuletteken a búcsújáróhely temploma és védőszentjének képe látható. Ezekről azt tartották, hogy mindenféle betegségtől és bajtól megvédik viselőjüket. Ilyen egyházi eredetű amulettek még a nyakban viselt érmék, melyeken a képi ábra mellett szintén lehettek feliratok, és ilyen a Mária-képpel ellátott skapuláré, vállruha is. Ez puskagolyó ellen is védett, ha hétszer vagy kilencszer megáldotta a pap.

(28) E jelenségek a paraszti képhasználat általánosabb vonásaira is utalnak, mint a katolikus parasztszobák - sokszor kegyhelyekről származó és azt ábrázoló - szakrális-mágikus jelentőségű falképei esetében. Protestánsok körében, így például a Nógrád megyei evangélikusoknál, ennek a falra akasztott ,,/ge&", bibliai szövegrészletek feleltek meg. Egyes hosszabb szövegeknek, ponyvafüzeteknek is ez a jelentése válhatott elsődlegessé, ahogyan például még századunk második felében is szolgáltak ponyvanyomtatványok bírósági perek során szerencsehozó tárgyakként/ 9) Egy a magyar nyelvterületről több helyről is dokumentált áldásszöveg, a Tóbiás áldása, eredetileg utasemberek magukkal vitt amulettje volt, mely csak később alakult át, egészült ki szinte univerzális jellegű, úgynevezett „szent levél"-\é. Különösen elterjedt volt századunkban a világháborúk idején - más golyó ellen oltalmazó imádságokkal együtt (melyeknek korábbi előzményei a nyíl és lándzsa ellen védő imádságok), de tartalma szerint még a szülő asszonyt is megsegíti az írás, ha a nyomtatványt jobb mellére helyezik. A sajátos funkciójú ponyvakiadványok között utaltunk már olyanokra, amelyek tekintettel voltak az írni-olvasni nem tudókra. Ezeket közös, hangos olvasásra szánták, a szöveget felolvasta egy írástudó ember a háznép számára s az elnyerhető javak a felolvasás útján kiterjednek az írástudatlanokra is: „Mely házban ez olvastatik, halva gyermek ott nem születik (...)Azon ember ki ott lészen, ezen imádságokat hallja vagy olvassa 40 esztendei búcsút nyer. "A felolvasásra sem volt mindig szükség. Egy XVII. századi francia képes nyomtatvány így szólítja meg az olvasni nem tudó használót: „aki ha olvasni nem tud, térdet hajt előtte [a képen látható szent előtt], bűnbocsánatot nyer". Hasonló a nálunk a múlt század óta népszerű „Hét Mennyei Szent Zárok Imádsága" című ponyvanyomtatvány, mely szintén, paradox módon megszólítja az analfabéta olvasót is: „Aki pedig olvasni nem tud, az imádkozzon a szenvedő Krisztus öt sebeihez. " A mágikus alkalmazású szövegek sorába tartozik a zkilenc szent betű" is, mely előfordul ponyvanyomtatványon és kéziratos másolatokban terjedő „szent levél" részeként is, továbbá imakönyvbe bejegyezve, de önmagában, külön papírlapra leírva is. A 9 betű és a védelmének tartalmát megfogalmazó szöveg eredetileg önmagában állott és elsődlegesen fegyveráldásként volt használatos. Eredete igen régi, a XVI. században, égi levéllel együtt tűnt fel egy kölni röplapon. Tartalmi eredete-jelentése ismeretlen. Használatát a közelmúltban többféle módon megfigyelhettük.

(30) További párhuzamot és hasonlóságot mutatnak a XVIII. századi pestisjárványok idején elterjedt betűmágiás pestiskeresztek, másként zakariáskeresztek, melyek imádságoskönyvek illusztrációi között, egykorú ponyvairatok cím196