Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXV. (2001)

Néprajz - Lengyel Ágnes: A parasztság és az írásbeli kultúra

elemi után fiúknak 3, lányoknak 2 éven át heti 18 órában nyújtott felsőbb ismereteket. Ezenkívül a törvény polgári iskola és tanítóképző felállításáról rendelkezett. Az elemi népiskola tantárgyai a hit- és erkölcstan, írás-olvasás-számolás, nyelvtan, beszéd- és értelemgyakorlat, hazai földrajz és történelem, kiegészítve némi általános földrajzi és történeti ismeretekkel, a természetrajz és a természettan elemei, gyakorlat a mezőgazdaság és a kertészet köréből, állampolgári ismeretek, ének- és testgyakorlás. A népiskolai oktatás hatékonyságát elősegítette, hogy a törvény az oktatás nyelvévé a községnek, az iskola tanulóinak anyanyelvét tette meg. Az elemi népiskolai hálózat a kiegyezést követő negyedszázad alatt gyorsan fejlődött. Az iskolák és a tanítók száma jelentősen nőtt és míg 1870-ben az iskolaköteleseknek még csupán mintegy 50%-a járt iskolába, ez az arány 1880-ig már 77,21%, 1890-re pedig már 81,51%-raemelkedett.

(14) Mégha a népiskolai törvény csak részben valósult is meg, a parasztság körében nagyban elősegítette az írni-olvasni tudást. Az olvasókedv elsősorban a népies termékeket előállító nyomdák könnyen hozzáférhető kiadványaira terjedt ki. 1880 és 1900 között az eladott kalendáriumok mennyisége kétszeresére emelkedett, azaz 1 millióról 2 millióra. A szaporodó kis nyomdák tevékenysége és a népi érdeklődés nyomán egyre mindennaposabbá vált a parasztházakban a nyomtatványok jelenléte. A ponyvanyomtatványoknak széles körű terjesztésére utal Pintér Sándornak, 1880-ban, a palóc grammatikai sajátosságokért aggódó megjegyzése, miszerint „a nyomda által majdnem minden gunyhóba bedobott nyomtatvány s az iskoláztatási kényszer, a palócnyelv grammatikai sajátosságait megöli. * ' A ponyvákon a világi témák, széphistóriák, betyártörténetek mellett jelen voltak a vallásos füzetek, ájtatos olvasmányok is. A tanügyi reform jelentős eredményei nyomon követhetőek a statisztikai adatokban is. A népszámlálási összeírások 1869-tól felvették az „ír és olvas" rovatot. A statisztika szerint míg 1869-ben Magyarország 6 éven felüli férfi népességének - ahogyan már említettem - csupán 40,8%-a, női népességének pedig csak 25,01 %-a tudott írni olvasni, 1890-ben a férfiak esetében már 60,20%, és a nőknél is 46,49 % volt ez az arány. Nógrád vármegyében ekkor az országos átlagot valamivel meghaladóan a férfiak 65,71 %-a és a nők 50,73 %-a tudott írni és olvasni. Szempontunkból lényeges, hogy az alfabetizációt illető legnagyobb haladás a 11-15 és a 16-20 éves korcsoportokra esik, tehát a népesség azon korosztályaira, amelyek a megelőző évtizedekben nyerték elemi oktatásukat, és míg 1880-ban a 30 évet meghaladó férfiak felerésze nem tudott írni-olvasni, addig 1890-ben ez már csak az 50 éven felüliekről mondható el. Századunk első harmadának adatai szerint Nógrád vármegye 6 év fölötti összlakosságának 66,5 %-a írt és olvasott 1900-ban. 1910-ben 76 % ez az arány, míg 1930-ban (megváltozott megyehatárokkal) Nógrád és Hont k.e.e. vármegye lakosainak 89%-a írt és olvasott. A statisztikai adatok századunk elején megmutatkozó jó arányai az etnográfiai feljegyzésekkel nincsenek teljes összhangban és inkább az a valószínű, hogy a megkérdezettek ilyen arányban végeztek iskolát és gyermekkorukban valamilyen szinten megtanultak olvasni-írni. Ezt a feltételezést támasztják alá a néprajzi megfigyelések, közöttük Morvay Juditnak a Nógrád megyei Varsányban végzett vizsgálata. Eszerint századunk első felében az asszonyok körében írni-olvasni még kevesen tudtak, a sok dolog miatt erre rá sem érhettek, „ha jártak is iskolába odáig már csak kevesen jutottak el, hogy folyékonyan olvassanak. " Az olvasás szükséglete idősebb korban jelentkezett, vallási igényekkel összefüggésben: „Az olyan asszony is, aki értett valamelyest a betűhözjobbára csak öregkorában adta rá a fejét az olvasásra. Kiházasította, férjhez adta gyermekeit, s csak azután kezdte el «misétől létániáig» szótagolva silabizálgatni a nagy bibliából, az Arany Koronából vagy a Makulátlan Tükörből az egyes részeket. * ' Dégh Linda olvasásszociológiai kutatásai során szintén azt állapította meg, hogy még századunk közepén sem általános a faluban az olvasó ember, aminek természetesen az életmódból következő okai is vannak.

(17) Az írás-olvasás ismeretének foka a korábbi korszakokban is és még a közelmúltban is árnyalt képet mutatott. Az írni-olvasni jól tudók között ott voltak a félanalfabéták, akik ha nevüket nem is tudták leírni, a betűk passzív ismeretéig mégis eljutottak és ha nehezen is, de olvastak. Az írni tudókat sem választotta el éles határ az írástudatlanoktól, hiszen egy széles átmeneti réteget jelentettek azok, akik 194