Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXV. (2001)

Néprajz - Verebélyi Kincső: Jegyzetek a hímzésminta-kendők történetéhez

forma. A legáltalánosabb méret 27-35 cm. Leggyakrabban továbbra is az ABC, a számok csíkja és a minta rész látható a mintakendőkön, amelyek kizárólag keresztszemes hímzéssel készülnek. Csaknem valamennyiüket alábélelik úgy, hogy az alátét az oldalszegélyeken is megjelenjen és a sarkoknál kis szalagcsokrokat adjon. Ezek a mintakendők - esetleg üveg alá helyezve és bekeretezve - nyilvánvalóan falidíszként is szolgáltak. Ugyancsak a XIX. században jelennek meg a fehérhímzés különféle technikáit bemutató mintakendők is, mint a műfaj egy alcsoportja. Ezeken a finom len- és pamutanyagokra hímzett változatoknál is gyakori az öltésfélék gazdagsága, és a virágmotívumok mellett az ABC és az évszámok, monogramok előfordulása. Találtunk természetesen olyan változatokat is a XIX. század közepétől egyre nagyobb számban, amelyeken vagy csak az ABC és a számok változatai láthatók, keresztszemes öltésekkel varrva, vagy olyanokat, amelyek kockás elrendezésben egy vagy több színnel kivitelezve az öltésfélék és mintafélék gyakorlását szolgálhatták. A gyapjú kongrét felváltja a lazább szövésű pamut kongré, a kedvelt forma az álló téglalap és a 45-30 cm-es méret lesz. A XIX. század második felében a kongré alapon kivitelezett mintakendők egyik nagy csoportja továbbra is a gyapjúszállal, mégpedig feltűnően élénk már-már rikító színűekkel kivitelezett. A másik csoportra egyszínű, piros, kék, fekete pamutszál használata a jellemző. Az alábélelés itt sem ritka. Noha korábban is számolhatunk azzal, hogy a mintakendők a minták gyűjtésén és technikák gyakorlásán kívül az oktatást is szolgálták - erre most is kevés a közvetlen adatunk. A XIX. utolsó harmadától kezdve azonban a mintakendők többsége már az iskolai oktatás keretében készülhetett. Az kézimunka-oktatást ebben a korszakban is mintakönyvek segítették elő. A hímzéstanítás egyre szervezettebbé vált, az egy-egy sajátos tanmenetű nőiskola mellett lassan megjelenik az úgynevezett polgári iskolákban, majd az elemi iskolák oktatási rendjében is. így azzal számolhatunk, hogy a két világháború között a népi hímzés-hagyomány összetalálkozik az elemi iskola oktatási gyakorlatával. A legutóbbi évtizedekben pedig - a hímzett mintakendők újra felfedezése révén - a szabadidőben kézimunkázó nők érdeklődése is egy-egy történeti mintakendő újra hímzését eredményezte; ehhez legalább is külföldön - megint csak a mintakönyvek adnak támpontokat. A magyarországi hímzés-mintakendők összefoglaló feldolgozása még nem történt meg, noha számos múzeumban nem is kis számmal vannak különböző korszakokból származó példányok. A Budapesti Iparművészeti Múzeumban mintegy 70 darab mintakendő van a XVIII. századtól a XX. századig terjedő korszakból. Ezeket a hímzéseket tekinthetjük olyan sorozatnak, amelyhez viszonyítani lehet más múzeumi gyűjtemények változatait. A Néprajzi Múzeum néhány tucat kendője, a debreceni Déri Múzeum gyűjteménye vagy a balassagyarmati Palóc Múzeum kollekciója - nem is beszélve a többi múzeum darabjairól - már elég alapot ad ahhoz, hogy nagy vonásaiban lássuk a magyarországi darabok helyét a nemzetközi háttér előtt. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az Iparművészeti Múzeum darabjai származási helyüket illetően csak általánosságban meghatározottak, t.i. annyiban, hogy „Magyarországon" kerültek elő. A múzeumok néprajzi gyűjteményei a származás helyét pontosabban tüntetik fel. Kendő, Felföld, 1842. Kendervászon, pamuttal hímezve. Néprajzi Múzeum, Budapest, Itsz.: 139.715. Fotó: Gyerkó Tibor 186