Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXV. (2001)
Néprajz - K. Csilléry Klára: Felirat a népművészetben
Tízparancsolat kapcsán elmondott intései közt ez olvasható: „És ez igék, a melyeket e mai napon parancsolok néked, legyenek a te szívedben... És írd fel azokat a te házadnak ajtófeleire, és a te kapuidra." Ennek megfelelőek az itteni korai, 16. század eleji házfeliratok: mind vallásos jellegűek/ n) A vallásos feliratok azután megjelentek a más tárgyakon is, így a falusi menyasszonyi ládákon, az említett Ammerland területén a 17. század elejétől kimutathatóan/ 12) A tárgyfeliratozás európai gyakorlatát nálunk is átvették az urak is és polgárok is, miként a megőrződött emlékek jelzik. Az egyszerűbb, a tárgy tulajdonosát jelző feliratokra nézve legyen elég itt az elit feliratos tárgyai közül egyetlen példa, az az erősen rongált állapotban fennmaradt szék, amelyen a családi címert széles sávban öleli körbe Bethlen Miklós neve és az 1674 évszám, mely utóbbi jeles családi eseményre utal: a bethlenszentmiklósi kastély első építési periódusa befejezésének dátuma ugyanis ez és egyben nyilván a berendezéséé is. (13) Az, hogy a protestánsoknál, így a reformátusoknál nálunk is korán kívánalommá vált, hogy a szentírásbeli igék feliratokon is ott legyenek az azt olvasni tudóknak az otthonában, jól kiviláglik Bornemisza Péter 1578-ban megjelent Ördögi kísértetek című művéből. Ő leírja, hogy járt egy bölcs és jámbor ember házában, ahol a falon „nagy sok szép szent és bölcs írásokat" látott, amelyet az azért írt fel oda, hogy „mindenkor szeme előtt forognának"/ 14) Bornemisza azt tanácsolja, hogy kísértés ellen írást kell felragasztani a falra, és azt „olvasd gyakran". Igaz, ő arra is figyelmeztet, hogy a „falra ragasztott szép szentenciák" nem vagy csak keveset használnak, ha az, akié, „nem vigyáz, nem imádkozik"/ 15) A katolikusok körében az elsődlegesebb a vallásos képeknek, szentképeknek a falra való kitevése volt/ 1 ) illetve a vallási jelképeknek és szentek képeinek az alkalmazása a lakásbeli tárgyakon, különösen az ez irányú ellenreformációs ösztönzések nyomán. És bár felirat mindezekhez is járulhatott, ezt alighanem csupán ezek némelyikénél érezhették a hívők lényegesnek/ 17) Kézenfekvő a gondolat, hogy mindemellett kézművesek, illetve az őáltaluk készítettek lehettek a fő terjesztői a feliratoknak a számok és a betűk tiszteletére már hajló parasztságnak a körében. Bizonyos tárgyak esetében a mesteremberek, mondhatni, szinte rá is kényszerültek a terjesztésre; így amikor egyes cikkek az úri és módos polgári körökben divatjukat vesztették - miként az a feliratos kerámiákra és üvegneműekre vonatkozóan köztudott -, és az előállítóknak a köznépnél kellett próbálkozniuk újabb felvevő piacot találni. Ők szorgalmazhatták a feliratot a rendelésre készült köznépi tárgyakon is, hiszen azt nyilván magasabb ár honorálta. Mindazonáltal Európa-szerte a legtöbb feliratos, köznép számára kézműves által készített tárgy csak viszonylag kései időszakból, a 18-19. századból maradt fenn, jelezve a felirat késve stabilizálódott népszerűségét, majd pedig az elért népszerűségnek ezt követő tartós megőrződését. A megrendelésre készített, reprezentatív berendezési tárgyakra a társadalomnak ebben a köreiben a vallásos, illetve fennkölt fogalmazású felirat volt a jellemző, míg a vásári árut, természetesen, személytelenebb feliratok jellemezték, amiből életelveinek megfelelően lehetett kinek-kinek válogatni. Példaként a kései türingiai ládákra hivatkozom. Ezek ugyan levéltári adatokból már a 17. századtól is ismertek, de azután a 18. század második felére és méginkább a 19. századra olcsó tömegáruvá váltak, amelyeknek a vásárlói az utóbbi században már leginkább a cselédek közül kerültek ki. Ám ezek a kései darabok is kaptak feliratot, komolyat és kevésbé komolyat egyaránt. Egy 1898-ból datált példányon például a következő felirat olvasható: „Te vogelsbergi lány, gyere, vásárolj meg engem, a szép ládácskát"/ 18) Tipikus vásári tömegárura való szöveg; mivel pedig Vogelsberg Hessenben van, egyértelműen jelzi, hogy a távolabb elterülő Türingiában dolgozó asztalos eleve arra készült, hogy egy itteni vásáron kínálja majd az áruját/ 19) Magyarországra fordítva a szót, itt - amennyire megítélhető, az írástudás terjedésével magyarázhatóan - egyes területek parasztságánál a feliratozás elemi formája, az évjelzés viszonylag korán szokásba jött, míg másutt ez csupán lassabban, nem egy helyen csak igen jelentős késéssel. A készítés dátumának megörökítése már a 17. században kimutatható egyes épületelemeken, különösen a mestergerendán/ 20) így például Kászonimpéren (ma: Imper), az egykori Csík megyében, 1678-ból, (21) a Győr megyei Börcsön pedig 1686-ból/ 22) mindkét esetben a tulajdonos névjelétől kísérve. 140
