Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIV. (2000)
Tanulmányok - Történelem - Vágvölgyiné Bene Orsolya: A békepárt megítélése a dualizmus korában
meztette, hogy nem vette számba a birodalmi érdekeket. A magyar érdekeknek ezekkel nem leendett szabad összeütközniök. S mert az összeütközés mégis megtörtént, az előbbinek kellett vereséget szenvednie... Magyarország nem létezhetik Ausztria nélkül... Ausztria sem létezhetik Magyarország nélkül. E két tétel következménye szükségkép a kiegyezés"/ 17) Tehát béke 1848 alapján, de Ausztria nagyhatalmi állásának elismerésével és ebből kifolyólag a közös ügyek rendezésével, amiben benne rejlik a közös had- és külügy, tehát 48 csonkítása. Beksics utólagos visszavetítése szerint ezt vallotta Kemény a szabadságharc alatt, mint békepárti képviselő, 1850-ben és végül ez az alapja azl867-es kiegyezésnek is. 1898-ban jelent meg Szilágyi Sándor szerkesztésében A magyar nemzet története c. munka, melynek X. kötete az 1848-1896 közötti idő történetét dolgozza fel. A szabadságharc történetéről szóló fejezetet Márki Sándor írta. Márki Sándor is azonosítja az 1848 végén Batthyány körüli képviselői csoportosulást a békepárttal. Részletesen szól a december 31-i parlamenti ülésről, melyen Batthyány azt javasolta, hogy csak az OHB költözzék le Debrecenbe, a parlament maradjon Pesten. Batthyány javaslatával nem titkolva azt remélte, hogy „így megszűnik Kossuth egyéniségének varázsa s I. Ferenc József elismerésének alapján megtörténhetik a kiegyezés... A költözködő Budapesten azonban minden ilyes remény csak önáltatás lehetett"/ 18 ^ Ennek okaként pedig nem az osztrák udvar dölyfösségét, büszkeségét, hanem az átrendeződni látszó európai helyzetet jelölte meg: „akármily gyönge alapon kezdték is építeni az egységes Ausztriát, a munkát nem lehetett azonnal abbahagyni, a mint mások megint szóba hozták a régi alapon való továbbépítést"/ 19) Az országgyűlés mindezek ellenére mégis küldött Windischgrätzhez egy békekövetséget. Ami ezt a követséget illeti, Márki szerint „Windisch-Grätz táborában keresni a független Magyarország alkotmányának biztosítását, annyit tett, mint az egységes Ausztria abszolutizmusa ellen nyilatkozni, tehát szinte követelni az elutasítást"/ 20 ) De ha ez így van, akkor mire volt jó mindez? Márki úgy látta, hogy „az országgyűlés tudta, hogy nem kap más feleletet; de midőn újabb erélyes védelemre készült, ezzel a békeajánlattal el akarta hárítani magáról a további vérontásért való felelősséget". (21) Vagyis a későbbi békepártiak, az akkori mérsékeltek, csak lelkiismeretük megnyugtatása érdekében küldték el a küldöttséget? Ezt maga cáfolja meg, mikor arról ír, hogy „Amerika még az Anglia ellen vívott legvéresebb harczokban is követeket tartott, kiknek lesniök kellett az alkalmat, hogy békét köthessenek. A magyarok bizonyos körülmények közt nem kívánnak oly eredményre jutni, mint Amerika, hanem ha azok többet tudtak elérni, ők meg kevesebbet kívánnak s így könnyebben elérhetik czéljukat... az immár rab Batthyány békepártja még Windicsh-Gratz üzenete után sem vesztette el reményét, de ez is, mint az egész nemzet, csak az áprilisi törvények alapján volt hajlandó békélni"/ 2 "1 Márki is elismeri, hogy a debreceni békepárt „nem akart minden áron egyezkedni, mint sokáig vádolták, hanem a törvényeknek legalább olyan tiszteletben tartása mellett, mint az nem is másfél századdal azelőtt történt, midőn az ónodi függetlenségi nyilatkozatra mégis a szatmári béke következett. Igaz, hogy ott II. Rákóczy Ferenc volt s emitt Kossuth Lajos lenne az áldozat"/ ' Ez azt jelenti, hogy a békepárt Kossuth megbuktatása árán is hajlandó lenne békét kötni. Számukra fontosabb a 48-as alkotmány megőrzése, mint Kossuth Lajos személye, tehát szükség esetén - béke fejében - kiszolgáltatták volna Kossuthot a Habsburgoknak. Ezzel Márki azt sugallja, mintha Kossuth céljai és az 1848-as alkotmány megőrzése egymást kizáró fogalmak lennének, holott Kossuth is az alkotmányért küzdött. Márki Sándor jegyzetben közli az általa békepártiaknak tartott képviselők névsorát: Kovács Lajos, Almásy Pál, Nyáry Pál, Kubinyi Ferenc, Kemény Zsigmond, Kazinczy Gábor, Zeyk Károly és József, Bethlen János, Pálffy János, Barthal György, Bezerédj István, Mészáros Lázár, a Lónyayak, Gorove István, Szász Károly, Szunyogh Rudolf, Hunfalvy Pál, Simon Rudolf, Bittó István, Horváth Boldizsár, Zichy Antal, Somogyi Antal, Ivánka Zsigmond. Márki Sándor -Irányi Dánielhez hasonlóan- nem tartotta a békepártiakat girondisták, mert „a girondeiak köztársaságiak, a békepártiak királyiak; azok háborút, ezek békét akartak; azok páratlan terrorizmusnak estek áldozatul, ezeknek hajuk szála sem görbült meg. A girondeiak a forradalmi éneket hangoztatva mentek a halálba, a békepártiak theázni jártak suttyomban Szunyogh Rudolfhoz"/ J 39
