Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIV. (2000)

Közlemények - Bozó Gyula: 1956 egyetemista szemmel

A legvégén megjött a két Budai is. Már csak ketten hiányoztak. A szobatársak aggódtak, a direktor idegeskedett. Majdnem egyszerre érkezett a két Budai, de nem egy helyről. Október 24. (szerda) Rövid éjszaka, korai felkelés. Öt órakor ébresztették valamennyiüket - ilyen sem fordult még elő velük. Tóth Gábor, az Eötvös Kollégium igazgatója riadót fújt, s e szokatlan időpontban közölte az álomittas, egyben mámoros kollégistákkal: telefonon utasítás érkezett, miszerint még a sötétség leple alatt mindenkinek be kell menni az egyetemre, azaz a Pesti Barnabás utcai épületbe. A közlést szó nélkül tudomásul vette mindenki. * - Gyere, menjünk együtt - mondta neki J. R., az előzőnapi koszorúvivő - nincs mire várni! - Rendben. Magukra vették nagykabátjukat, s nekivágtak. Hamar elhagyták az Eötvös Kollégium biztonságot nyújtó, masszív épületét, kiléptek a Ménesi útra. Gyér hajnali fények, de ember sehol. Ráfordultak a Mányoki utcára, és annak emelkedőjén és lejtőjén haladtak tovább. A Gellért-hegy és az impozáns szálló szorításából a térre, majd a Szabadság-hidra értek. Itt éreztek először félelmet. Nem túl nagyot, „csak" olyan közepeset. Alattuk a közömbösen hömpölygő Duna, a pesti oldalról puskalövések és géppisztolysorozatok idegesítő hangjai. A Dimitrov téren balra. - A Molnár utcán menjünk, ne a Belgrád rakparton! Arra biztonságosabb. A szinte teljesen sötét Molnár utcán, majd a téren áthaladva szerencsésen elérték az egyetem épületét. Mint a többiek, akik utánuk jöttek, a megbeszélt kétperces intervallumot betartva. Nagyon fura a helyzet, nem egy mindennapi állapot. Már szeptember elejétől érezni lehetett, egyre inkább az események fontos szereplőivé válnak. Az egyetemen, a kollégiumban, az egész városban. Ők, az átlag egyetemisták, akik nagyobbrészt vidékről jöttek, ferdesarkú cipőkben jártak, nem egészen rájuk szabott nadrágot, zakót, s zöld színű lódenkabátot hordtak, nyakkendőt pedig csak kivételes alkalmakkor kötöttek. Egy idő óta ő maga is azt tapasztalta, valamiféle titokzatos erők veszik őket körül. Egyre több szó esett környezetében bizonyos dolgok tarthatatlanságáról és a cselekvés szükségességéről. Meg arról, hogy már elég volt a politikai handabandázásból, mert eljött a tettek ideje. Szeptember közepétől, egészen váratlanul a Szegedről érkezett hírekkel lett tele az egyetem és a kollégium. Részletes tájékoztatások hangzottak el a szegedi egyetemen történtekről, a MEFESZ megalakulásáról, annak pontokba szedett követeléseiről. (MEFESZ = Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szervezete.) Minden információ azt sugallta, a szegediek már előbbre tartanak. * És mindennapi témaként ott voltak a lengyelországi fejlemények. A nagy vezetőnek, Gomulkának a neve közszájon forgott. Gomulka ekkorra már a hatalom csúcsára jutott, s egyértelműen a reformok élharcosának tekintette őt mindenki. A párhuzam teljesen nyilvánvalónak látszott: Lengyelország és Magyarország Gomulka és Nagy Imre. 188