Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIV. (2000)

Közlemények - Puntigán József: Losonc sajtója 1918-1944

áldemokrata Párt, 111/41 a Losonci Kommunista Párt. Készült Vígh Károly lapkiadó vállalatában (I. évfolyam), 1920. 2. 5-től (III(II)/6) Engel István nyomdájában majd a 36. számtól a Gutemberg Nyom­dában. Megjelent évfolyamai: I. [1918., 2(?3) szám], III/II. [1919/1920., 96, 4], III. [1921., 105, 4 olda­lon], IV. [1922., 36, 4]. {34) A lap azonosult az államfordulattal, s írásai elég gyakran rosszindulatúak. Támadják a kisebbség­ben maradt szlovákiai magyarság törekvéseit, bírálják a magyarországi kisebbségi politikát. Hogy eb­ben mennyi szerepe volt a megalkuvásnak, mennyi a béke és nyugalom utáni vágynak nehéz lenne meg­határozni. Herz Sándor odaadó, a jó értelmében vett híve volt a munkásosztály felemelkedésének, a kommunizmus eszméjének. Ez az elkötelezettsége az egész életét jellemezte, munkásságában nehezen lehetne nyomát találni az önös érdekeknek. A lap a 2. számában megjelent „Békét akarunk" c. írásában arra kérte a lakosokat, hogy fogadják el a város elfoglalását és a béke és nyugalom érdekében azonosuljanak a tényekkel. 1920-tól „Vóla l'udu" alcímmel jelent meg, rendszeresen közölt szlovák írásokat - pl.: a magyarországi választások „szabadságáról" (1920., 10. szám). Beszámolt a Berlini ellenforradalomról, a Szlovenszkói magyar és német ajkú munkások zsolnai kongresszusáról (19), véleményezte a magyar irredentizmust, „feltárta" a bolsevizmus lényegét, de elemezte a kisebbség nyelvi jogok megsértését is. Érdekes, adataiban azon­ban eléggé ellenőrizhetetlen az a beszámolója, amely „Horthy és Társai Gyújtogató és Orgyilkos Válla­latát" mutatta be, s azon belül a Srobár és Bazovsky elleni merénylettervről, s más gyújtogatási tervek­ről szólt. Hangvétele ellenére némely írását cenzúrázták. Harmadik évfolyamának írásai közül érdemes megemlíteni a határmegállapító bizottság losonci látogatásáról szóló rövid beszámolóját („Lucenecen, múlt hó 29-én, az autón rajta volt a magyar nemzeti zászló, látogatást tettek a zsupánnál. A bizottságnak nincs hatásköre, A magyar bizottság vezetője Táncos (Tajtlbaum) őrnagy volt. ") (78. szám.) NET Híradó. A Losoncapátfalusi Nemzeti Egyesült Textilművek Rt. híradója, 1943 májusától 1944 márciusáig havonta jelent meg Losoncapátfalván, s elsősorban a vállalat belső ügyeivel valamint a textilgyártás kérdéseivel foglalkozott. Szerkesztője Kováts István, felelős kiadója Rudolf László. Ké­szült a losonci Benkő nyomdában, 8 lap terjedelemben. (35) Nincs ismert példánya. Nógrád-Gömöri Hírlap. Losoncon, 1922. 2. 18. és 1922. 6. 8-a között, kedden és szombaton, 45x30 cm formátumban megjelent Regionális politikai, gazdasági, társadalmi lap. Főszerkesztője és tu­lajdonosa az 1/23 (1922. 7. 8.) számtól Pajzs Imre. Felelős szerkesztője és kiadója: dr. Tomesz András, az 1/7 (1922. 3. 7.) számtól R. Soós András. Készült Vígh Károly könyvnyomdájában. 1922-ben, 23 száma, 4-6 oldalon jelent meg. (36) A lap kormánypárti írásaival és véleményével indulatos viták és botrányok sorozatát váltotta ki. Néhány vélemény közülük: „A kormányhoz közel álló losonci magyar nyelvű lapnak, a Nógrád-Gömöri Hírlapnak ismételten inzultált szerkesztője, Pajzs Imre, Losoncról ismeretlen helyre költözött, távozása min­den feltűnés nélkül történt. Lapja a múlt héten már nem jelent meg. Pajzsot, aki a magyarüldöző cseh-szlo­vákizmus hűséges szolgálatában súlyos erkölcsi és jizikai pofonokat kapott eltávozása előtt - mint a PMH már említett a losonci kereskedelmi csarnok (Kaszinó) egyhangúlag kizárta tagjai sorából". ' „A „Nógrád Gömöri Hírlap" hivatalos támogatással megjelenő lapnak szerkesztője a magyarságot és magyar zsidóságot gyalázó és demunciáló cikkeivel városunkban oly botrányt okozott, hogy az irtózatos el­keseredés következtében a legközvetlenebbül megtámadottak kutyakorbáccsal voltak kénytelenek maguk­nak elégtételt venni. A fentnevezett szennylap hivatalos támogatást érezve a háta mögött folytatta magyar­gyalázó cikkeit..." A cikkíró helytelenítette a büntetés módszerét, felelős szerkesztőjéről, R. Soós And­rásról azt írja, hogy aki azelőtt rikkancs volt a városban és büntetett előéletű ... ( ' „Kutyakorbáccsal inzultálták a losonci kormánylap szerkesztőjét, ismét inzultálták a Nógárd-Gömöri Hírlap szerkesztőjét. Péntek este megszokott részletekkel megismétlődött a múlt heti kutyakorbácsos histó­ria. Ez alkalommal Herczog Ignác gyáros mindhárom fia tettleg inzultálta az egyik legélénkebb forgalmú losonci étteremben Pajzs Imrét. Előzménye a múlt heti korbácsütésre válaszkép Pajzs megismételte vadait, s a harctéren fél kezét vesztett Hercog Imrét nyomoréknak nevezte. Megerősítette nagy leleplezését Hercog 164

Next

/
Oldalképek
Tartalom