Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIII. (1999)

Tanulmányok - Kovács Anna: Élet – Sors – Művészet

XXIII. KÖTET A NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE 1999 Elet - Sors - Művészet Kovács Anna Balázs János szellemi hagyatéka „Amiket idáig beszélgettem magamnak írásban, azt most képekben adom a világnak! így zsongnak gondolataim, miközben ecsetemmel színekben gazdag, életet utánzó ábrázolásokat kenek a vászonra és életet nyernek a képek... A sors, avagy egy ismeretlen, törvényszerű hatalom rendelkezése ez a félelmetessegben derengő, de mégis csodás, emberfeletti megnyilvánulás? Lám! Visszatér a gondolat, megszelídül a vibráló káprázat és megvilágosul a rongyos valóság. Viaskodok egymagamban - önmagammal. Ecsettel, irónnal kezemben, a hatalmas világgal szemben!" A költői erejű, szimbolikus önmeghatározás - egy különös önéletrajzi vallomás részlete Balázs Jánosé. így egyszerűen, minősítő meghatározások nélkül, hisz itt most nem kívánunk foglalkozni - mert irodalmárként nem is tisztünk - az európai hírű „cigány származású naiv festő" művészettörténeti értékelésével; de még írásai helyét, szerepét sem próbáljuk egyelőre kijelölni a cigány irodalomban. A jogos igény ellenére sem teszi ezt lehetővé, hogy jelenleg írott alkotásai töredékében közismertek. Verseiből egy szűk válogatás és egyik önéletírása jelent meg. Vállalt feladatunk - minősítések helyett - éppen kéziratos hagyatékának feltáró bemutatása, írói örökségének számbavétele segítségével szellemi horizontjának felrajzolása lehet. Tanulmányok sora kell, hogy elemezzük, értékeljük művészi világát. Jelenleg művei forrásvidékét, a zseniális ember és a megrendítő művész életét önvallomásából ismerjük meg, ezért talán elfogadható, ha nem mindig a legsikerültebb írásaiból idézünk. Balázs János, a festő, 1971-es felfedezését követően képei viharos gyorsasággal keltek útra, s kezdték meg sajnos néha követhetetlen, ellenőrizhetetlen vándorútjukat, szóródtak szét, s érkeztek magángyűjtők kezébe; jobb esetben múzeumok gyűjteményeibe. írásai - a kezdeti érdektelenségnek köszönhetik szerencsésebb sorsukat, együtt maradtak, s kerültek a festő halálát követően maradék képeit kisérve a salgótarjáni múzeum képzőművészeti , majd irodalomtörténeti gyűjteményébe, hogy a jelen rendezést követően „megszólaljanak", nyilvánosságra kerüljenek: -94-