Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIII. (1999)

Tanulmányok - Kertész Róbert–Sümegi Pál. Az Északi-középhegység negyedidőszak végi őstörténete. Ember és környezet kapcsolata 30.000 és 5.000 BP évek között a szubkárpáti régióban

szubarktikus övben fennmaradt vadászó közösségek követik a rénszarvascsordákat, szinte kizárólag ezeknek a vadászatára specializálódnak, és az egyik legjelentősebb élelemforrásuknak tekintik (JARMAN et al. 1982, STURDY 1975). A tundra-tajga közötti rénszarvasvonulás a Kárpát-medence és a Kárpátok, valamint a Kárpát-medencét 18.000-16.000 BP évvel ezelőtt északról és nyugatról övező tundraterületek között is feltételezhető. Az eddigi gerinces paleontológiái elemzések alapján (VÖRÖS 1982) a Kárpát-medencében zsákmányolt rénszarvasokat a téli vadászati szezonban ejtették el, vagyis abban az évszakban, amikor a tajgaövezetben tartózkodtak. így a rénszarvasvadászatra specializálódott felső paleolit vadászcsoportok - a szubarktikus övben fennmaradt vadászó közösségekhez hasonlóan - a tundra-tajga között vándorló rénszarvascsordákat követve alakították ki letelepedési stratégiájukat: téli táboraikat a Kárpát-medence tajga zónájában, elsősorban a folyóvölgyekhez kapcsolódó erdősültebb régiókban, az ún. zöld folyosókban (a környezetrégészeti terminus technicus bevezetése: SÜMEGI-KERTÉSZ 1998), míg a nyári telepeket az ettől északra és nyugatra eső tundraterületeken. Véleményünk szerint a bázis lelőhelyek kialakítására a legoptimálisabb környezeti feltételek a tundra-tajga zóna határán álltak rendelkezésre. A Ságvár-Lascaux interstadiális fiatalabb szintjének kialakulásakor a Pannonicumban, valamint a környező hegységkeret peremén a fennmaradt erdőrefugiumokból, reliktumfoltokból a tajgaövezetre, illetve a vegyeslombú tajgaövezetre jellemző növény- és állatfajok kiáramlottak. Ennek következtében fluktuációs övezetük, a Pannonicum pereme köztük a Precarpathicum régiója, ezen belül az Északi-középhegység - is beerdősült, és a mai tajgaövezet déli szegélyére jellemző vegetációs zóna, a Picea (lucfenyő) dominanciával jellemezhető fenyőerdő jött létre. Ez az alapvetően tajgaerdővel borított, de mégis mozaikos növényzeti és talajtani viszonyokkal rendelkező táj az egyik célpontja volt a felső-würm korú rénszarvascsordáknak és az azokat követő felső paleolit vadászoknak. Az eddigi adatok alapján megállapíthatjuk, hogy a Kárpátokban és a Kárpátok külső, északi, illetve nyugati peremén kifejlődött tundraövezet, valamint a Kárpát-medence belső peremén létrejött tajga, sztyeppes tajga vagy tajgás sztyepp zóna között az egykori rénszarvascsordák évszakos, területváltó migrációját követő vadászati módszert alakítottak ki a gravetti kultúra népcsoportjai mintegy 18.000-16.000 BP évvel ezelőtt, a Ságvár-Lascaux interstadiális fiatalabb szakaszában. 2. Epipaleolitikum és mezolitikum Kelemér, Kis-Mohos A 12.000 BP évnél fiatalabb őskörnyezeti eseményeket a korábban már publikált (SÜMEGI 1998, WILLIS et al. 1997, 1998) keleméri Kis-Mohos láp paleoökológiai elemzése alapján rekonstruáltuk. Bár hasonló analízis készült a Nagy-Mohos lápról is, de az utólagos emberi hatások (tőzegbányászat, kenderáztató tó kialakítása, védelmi célú árokásás) és természetes folyamatok (csuszamlás) következtében a Nagy-Mohos fúrás késő-glaciális és holocén korú szakasza kevésbé jól értékelhető őskörnyezeti és geoarcheológiai szempontból. A kelemén Kis-Mohos tó mintegy 9 méteres rétegsorában az első réteget alkotó oligotróf tavi, jelentős mennyiségű inorganikus üledék (50-90 %) és az AI, K, Mg, Li, Cr elemek maximuma egyértelműen jelzi, hogy a tómeder környezetében a mállásnak egy kevésbé intenzívebb -77-