Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIII. (1999)
Tanulmányok - Kertész Róbert–Sümegi Pál. Az Északi-középhegység negyedidőszak végi őstörténete. Ember és környezet kapcsolata 30.000 és 5.000 BP évek között a szubkárpáti régióban
mányos feldolgozásával, az ember és környezet kapcsolatának komplex feltárásával foglalkozik, régészeti geológiának, más néven geoarcheológiának nevezzük (PAEPE 1991, RAPP 1975). A geoarcheológiai vizsgálatok célja az emberi telephelyek, megtelepedési pontok paleomorfológiai, kronológiai és paleoökológiai feltárása, rekonstruálása, az ember és környezet múltbeli, időben változó viszonyának a modellezése. A régészeti lelőhelyek kutatása és egy1. ábra Az idő rekonstruálhatóságának egyszerűsített modellje (SÜMEGI-KERTÉSZ 1998a, 66, 1. ábra nyomán) kori környezetük geomorfológiai, geológiai, paleontológiái rekonstrukciója, archimetriai vizsgálata már a XVIII. század végén-XIX század elején megkezdődött (BUCKLAND 1823, LYELL 1863). Az archeológusok, geológusok és paleontológusok közös munkája azon a felismerésen alapult, hogy az egyes időtudományok (történelem, régészet, földtan, őslénytan) csak együttesen képesek felfedni az ember és környezet kapcsolatának különböző időléptékű és rendkívül bonyolult kapcsolatát. Ennek oka az, hogy időben mind a természetes környezet, mind pedig az emberi közösségek változnak, átalakulnak és hatnak egymásra (BUTZER 1982, LYELL 1863, OLDFIELD 1983). A természetes változások (pl. éghajlatváltozásra bekövetkezett környezetátalakulás), valamint az emberi közösségek szociális vagy technikai fejlődése során fellépő, napjaink felé haladva egyre növekvő intenzitású tevékenysége nyomán (pl. szelektív vadászat, háziasítás, szántók kialakítása, építkezések, stb.) bekövetkezett környezetátalakulások között hatásokkal és visszakapcsolásokkal jellemezhető rendszer jött létre (2. ábra). 2. ábra Az ember és környezet viszonyának egyszerűsített kapcsolatrendszere (SÜMEGI-KERTÉSZ 1998a, 67, 2. ábra nyomán) -67-