Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIII. (1999)

Tanulmányok - Kerényi Ferenc: Petőfi „ismeretlen” műve: A Salgó

nagyobb dolgozatok s különösen pedig majdan egy általok közös erővel megindítandó irodalmi vállalat kiállítására fordítandják." (Az aláírók között ott volt a balassagyarmati születésű Bérczy Károly és a „palóc költő", Lisznyai Kálmán is.) Áprilisban az Eperjesen élő Kerényi Frigyes csatlakozásával kiegészültek a „Tízek Társaságá"-vá. Petőfi ismét azon volt, hogy elvi, közös alapokat is találjanak: javasolta, nevezzék magukat „romanticai iskolá"-nak. Társai azonban elhárították ötletét, s így maradt az anyagi és nemzedéki érdekközösség, középpontban a Pesti Füzetek с folyóirat tervével. Hogy Petőfi mit értett ezidőtájt romantikán, az 1846 tavaszi verstérképén jól követhető: az év elejére keltezhető Az őrült torz tettvágyát már februárra a szerelemvágy (Tündérálom), áprilisra pedig az előbb még csak céltalan, de jobbítani akaró cselekedni akarás (Sors, nyiss nekem tért...), majd kisvártatva már a szabadságvallás rajongása váltotta fel (Dalaim). Az általunk kiemelt „nagyobb dolgozatok" ígérete a Tízek nyilatkozatában, a Szalkszentmártontól még rosszabb kondíciókkal elbúcsúzó szülők áttelepítése az új bérletbe Sznt György napja (április 24.) táján, a meglelt célokhoz eszközként rendelendő „szakirodalom", a francia forradalomtörténetek tanulmányozása egyaránt arra késztették Petőfit, hogy 1846 májusát Dömsödön töltse. Először szülei lakásában, ám amikor az öreg Petrovics a mészárszék bérletösszegénél csaknem kétszerte nagyobb összegű kölcsön felvételére szorult, és keserűségét régi indulatosságával vezette le, átköltözött Kovács Józsefné kibérelt szobáiba (ma: emlékmúzeum), ahol a tízek egy másik tagjával, Pálffy Alberttel együtt dolgozott. A termés, nem számolva most a stúdiomok évekre kiható eredményét, számra csekély, de fajsúlyos: a Száműztem magamat... számvetés a lezajlott emberi válsággal, a Levél Várady Antalhoz (amelynek jelentőségét a költő pontos datálással is kiemelte: 1846. május 22.) pedig az első az új típusú, összetéveszthetetlen Petőfi-versek sorában, befejező részében a nagy szabadságháború látomásával. És a „nagyobb dolgozat", a Salgó. Petőfi alkotómódszeréről a legfontosabb megállapítást nem irodalomtörténész vagy pszichológus, hanem néprajzkutató, Berze Nagy János tette, amikor arra emlékeztetett, hogy költőnknél azért nincs értelme a hagyományos hatáskutatásnak, mert Petőfi mindent, amit olvasott, hallott, átvett, azt azonnal leendő műve részeként, áthasonítva építette be ismereteibe (Petőfi költészetének folklore-párhuzamai, Ethnographia 1925. 38-39.). Ehhez legfeljebb annyit tehetünk hozzá, hogy emlékeztetünk a poéta nem mindennapi, színészgyakorlattal is edzett memóriájára, amellyel évek múltával is (nemhogy 11 hónap elteltével) bármikor fel tudott idézni neveket, szövegeket, emlékeket. A Salgó pompás példáját nyújtja e munkamódszernek. Az indításban olyan pontosan idézi föl az intenzív élményt, mintha nem is telt volna el majdnem egy esztendő. (Itt emlékeztethetünk arra, hogy leghíresebb természetverseit Petőfi szintén a helyszíntől távol, Pesten írta: Az alföld, A Tisza, A puszta télen, Kis-Kunság). Az Uti jegyzetek idézett részletében : a Salgóhzn: „... másnap korán reggel indultunk" „Nógrád s Gömör közt hosszan nyúlik el Somoskőre a Mátra egyik ágán - a A Mátra egyik erdőséges ága..." Medvesen - keresztül." „A hegy teteje óriási gránitszila „Itt állt Salgó... az éghez oly közel, s e fölött állott a vár, mellynek (...) most már kevés maradványa van." A századoknak döntő lábai Elgázolák rég e vár tornyait. Belőlök egy-két csonka fal maradt..." /15., 17-19. sor/ -60-