Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIII. (1999)

Tanulmányok - Kerényi Ferenc: Petőfi „ismeretlen” műve: A Salgó

XXIII. KÖTET A NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE 1999 Petőfi „ismeretlen" műve: A Salgó Kerényi Ferenc A cím jelzője idézőjelbe kívánkozik ugyan, de kétségtelen, hogy Petőfi Sándornak ezt az 565 soros elbeszélő költeményét nem tartotta/tartja sokra az irodalomtörténet. Szakirodalma olyan kevés, hogy Kókay György, alapvető könyvészeti áttekintésében, önálló címszóként nem is tudta kiemelni a Petőfi-fejezeten belül (A magyar irodalomtörténet bibliográfiája 1772-1849. Bp. 1975). Most az újraindult kritikai kiadás 4. kötetének munkálatai tették szükségessé elemzését. Elsődleges tapasztalataink közreadását pedig az indokolhatja, hogy bízunk a metaforában: egy vár faláról, tornyából még akkor is átfogó, jó kilátás nyílik a környékre, ha a vár falai nem mindenütt épek. Ha elfogadjuk a Petőfi-irodalomnak azt az újabb keletű tételét, hogy a költő egy-egy pályaszakaszát verses epikai művel lezárni (vö. Martinkó András: Alkotásmód és kronológia, PIM Évkönyv 10., Bp. 1973. 17.), valóban megfelelő kilátópontra találtunk körültekintésünk számára ebben a Dömsödön írott, 1846 májusából való alkotásban. Petőfi, mint minden fiúgyermek, szeretett katonásdit játszani; ilyenkor erősnek, legyőzhetetlennek, délcegnek hitte magát, mint az a lovashuszár egyik iskolatársának küldött aszódi levelében (1836), akinek tarsolyán ott a „művész" árulkodó szignója: A[lexander]. P[etrovics]. Osztjuk azt a nézetet is, hogy névmagyarosítása során azért nem Péter-, hanem Pető - lett a lefordított Petrovics előtagja, mert szemei előtt Vörösmarty kiseposzának, az Egernek (1825) fiatal, daliás Pető hadnagya lebegett - amilyen ő is szeretett volna lenni (Korompay Bertalan: Petőfi nevéről, Itk 1987-1988. 60-61.). Korántsem függetlenül Vörösmarty verses epikájától, előtte - s ez már-már politikai, sőt republikánus csíra - a királyság előtti állapot, „a vezérek kora" állt aranykorként; kedvelt 1841 és 1848 között többször is megénekelt hőse pedig Lehel volt, katona és (kürtje révén) művész egyszemélyben. Ennek legteljesebb összefoglalása - már túl balul sikerült katona-kalandján és az ezt is kompenzáló János vitézen - 1844 decemberére tehető verse, a haladás korában a félreértést is vállaló Mért nem születtem ezer év előtt? című költeménye. Mivel „a vezérek korának" nem sok látható tárgyi emléke maradt, figyelme már - mondhatni - gyermekkorában a várromok felé fordult. Korai írásos emlék erről az a várlajstrom, amelyet 1839 nyarán Ostffyasszonyfán kivonatolt Vályi András Magyar országnak leírása c, háromkötetes lexikonából (Buda, 1796-1799). Az unokatestvér-szemtanú, Orlai Petrovics Soma a következőképpen emlékezett erre: „...legfőbb vágya volt ekkor oly állapotra vergődni, hogy egy szép vidéken magának kis lovagvárat építhessen. /.../ A várromok iránt kiváló szeretetet táplált s el-elmerengett múltjokon; máig is egy kis füzetét, melybe a magyarországi várak neveit s rövid történetét sajátkezűleg beírta." (Orlai Petrovics Soma: Adatok Petőfi életéhez, Budapesti Szemle, 1879. 19. k. 17.) Vályi lexikona a III. kötet 224. oldalán írt Salgóról: „Régi romladozott Vár Nógrád Várm[egyében], magas és meredek hegyen, 's kősziklás helyen épült vala; de már öszve-rongyollott. Eredete bizonytalan..." Utána még említés olvasható Giskra koráról és 1551-1593 közötti török megszállásáról. A 60 tételes listán Salgó a 47., és a róla készült jegyzet fölöttébb sommás: „Salgó Nógrád megyében." A nógrádi várak közül a listán -58-