Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIII. (1999)

Tanulmányok - Grin Igor: Egy sarkadi mesemondó

- Él - aszongya -, az sose öregszik meg. Gyere! Kiment, kivett egy szekrényből, kivett belőle egygyémántpaszományos királyi ruhát, kardot. Mikor felöltöztette Hóvirágot, olyan vót, hogy ragyogott az összes palotaterem. Szebb vót, mint a palota. - Soha nem szabad hazudnod, az embereken meg segíteni kell! No, majd a fiú aszongya: - Mi az, hogy te boldoggá teszel? - Kastélyt adok, vagyont adok. Te meg add nekem a szíved! - A, azt nem tehetem. - Na gyere, elviszlek a kertbe. Kiment a fiú a kertbe. Látta a fiú, hogy a rózsák úgy, mint mikor kijött a kunyhó ajtaján, nőnek fel a földbül és világítanak. Látta, hogy mindenfelől gyönyörű rózsaszínű sugarak jönnek a fák közül felé. Aszongya: - Ez a te szent birodalmad? A lány egybül tiszta rózsaszín fátyolba, selyembe termett, odament a fiúho: - Na - aszongya - idefigyelj, Hóvirág. Te már soha nem lehetsz senkié. De aszontad, nem adod nekem a szívedet. Most még apádat kisegítem, és aztán el fogok tőled válni, és itt foglak hagyni. - De anyámtól elveszed azt az abroszt, ami adja az ennivalót? Nagyot nevetett a Tél Tündére: - Nem veszem el sose, adok neki egy palotát is. Csak Teneked a lelked mindig hideg lesz, mint a tél. Pedig én meleget adtam a szívetekbe, nem telet. Gyere utánam! Fogta, mindjár kijött a kastélyból egy arany fiáker, hét arany lóval. Felültek, egyenesen mentek abba a völgybe, az apja elindult akkor reggel, mikor elindult, hogy vadászik. Lement a völgybe, fel a hegyre, hegytetején megállt az arany fiáker. Kiszálltak. Aszongya: - Itt van apád. De vigyázz nagyon jól, mert ha te bemész, apád átadja a kulcsot, te maradsz ott örökké, végig. - Aszongya: - Hát én fiatal vagyok, és kibírom. - Örök életen át ott nem maradhatsz. - Hát akkor mit csináljak? - Nézd, megteszem, hogy az apádat kimentem. Te meg legyél szabad. De amiér aszontad, hogy nem adod a szíved nekem, tovább nem vagyunk együtt. Na, a lány elővett egy arany gombolyagot. Fent. Fent vótak a hegy tetején. Leengedte a lépcsőn. Az aranygombolyag meg odaért az ajtóho, az ajtót ajtófelestül kifordította. Lementek, ott ült a fiúnak az apja, Hóvirágnak az apja. Szakállas vót mán, idős lett. Aszongya Hóvirág: - Terajtad nem fogott az idő! - Csak fogott a bánat, fiam. Az idő nem fog is, de a bánat, keserűség, meg a rossz emlékek az embert megöregítik, megőrjítik. Tudom, te vagy a fiam, de a neved nem tudom. Aszongya: - Hóvirág vagyok. - Hóvirág, fiam, mikor én eljöttem, hóesés vót. Akkor mán - aszongya - fiam, tél jön. És ez a nagyon szép királynő kicsoda? - Hát - aszongya - a Tél Tündére. - 0, de szép vagy te, Tél Tündére! Köszönöm, hogy megmentettél. Na gyere fiam, rakjál kincset amennyit akarsz! Rakjál magadho, amennyit akarsz. Szedett az ember, zsákról-zsákra, kijött. Ajány meg fogott egy másik gombolyagot, visszahajította. Örökre bezárult az ajtó, de a fiú is fennmaradt. Nem tette le! - Na - aszongya - Hóvirág, most már itt hagylak. Örökké boldog lettem vóna veled. Aszontam, hogy lelkileg teszlek boldoggá, te meg úgy értetted, hogy gazdagnak teszlek. Megcsókolta, a fiúnak elváltozott a színe rögtön, a jánynak hófehérré vált a haja. Elment, Hóvirág ottmaradt az apjával. - Jaj, fiam - aszongya -, mintha te vónál, megváltoztál, olyan fehér vagy, mint a hó! -55-