Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIII. (1999)

Tanulmányok - Balogh Zoltán: Egy losonci vaskereskedő útja az önállósodásig

vaszán tért vissza Palotára, hogy bátyja betegsége miatt átvegye az üzlet irányítását. Legfontosabb volt az ún. jegykönyv ismerete, amely a stíriai vaseszközök kötéseit és jegyeit tartalmazta. Ilyen könyvet csak Grazban vagy Waidhofenben lehetett beszerezni 5 ezüst forintért. Aki ezt nem ismerte, nem tudott ilyen eszközöket rendelni.Emellett el kellett sajátítania a könyvvitelt is. Ekkor még kereskedelmi iskolák nem voltak vidéken, Pesten is csak egymagániskola működött, így a tanuló elméleti tanítása általában az első segéd feladata volt. A kereskedő mesterség fogásaiba lassanként beletanuló Ádám a kezdeti elkedvetlenedés után úgy tűnt végre megtalálja a helyét Palotán. A cselédszobából a segédszobába költöztették, régi sérelmét szüntetve meg ezáltal. /A főnök hálószobájából az ablakuk alá vezető jelző csengő gyakran riasztotta fel hajnalban őket legmélyebb álmukból, mert a tavaszi és nyári munkák idején már 4 óra előtt a mezőre és a szőlőbe siető munkásnép addig dörömbölt, csengetett pálinkájáért, míg a boltot ki nem nyitották./ Szerencsésen túlélte az 1831. évi kolerajárványt, amely főnöke családját sem kímélte, sógora esett áldozatául. Bár a házaknál beteg nem volt, a „rémítő és borzasztó érzést okozott első héten a három templom összes harangjai egész nap folyvást és szünet nélkül zúgtak és midőn egymás után egy sorban 20 koporsót kisértek a temetőben." Az őket is fenyegető veszélyt, hiszen a boltban mindenféle vevőkkel érintkeztek megelőzte azonban főnöke anyja gondoskodása, aki a fémpénzek átvétele után azonnal kezet mosatott velük ecetes vízben. A látszólagos belenyugvás ellenére gyakran elővette a lidércnyomásos aggodalom: miért kínozza testét ennyi dologgal, erejét meghaladó fáradozással, mikor neki semmi kilátása, se reménye, hogy valaha önálló kereskedő lehessen. A mélypont tanulói éveinek mintegy a felénél következett be, a rá mért túlterhelés kiállhatatlanná vált, ezért Veszprémbe szökött, hogy ott próbáljon szerencsét. Egy volt gimnáziumi osztálytársa be is ajánlotta egy ottani vaskereskedőnél. Másnap reggel meg kezdte a munkát, de lelkiismerete visszavitte Palotára. Főnöke megbocsátott neki, de úgy látta, hogy a fiút csak a szülői szigor terelheti vissza a helyes útra, ezért odahívatta őket Palotára. Ádámnak már az is nagyon bántotta a lelkiismeretét, hogy szüleinek gyalogszerrel kellett a hosszú utat megtenniük. Hát még azt hallaniuk, hogy baj van fiukkal, nem állja meg a helyét. Hiába kérték, hogy legyen szófogadó és engedelmes, mielőtt Czóbel János atyai gondjaira bízták? Anyja könyörgött neki, apja pedig szigorúan megrótta és kijelentette, ha szégyent vall, ő nem fogadja vissza, szedheti a sátorfáját és mehet ahova akar. A szülői dörgedelmek és a mélységes mély szégyenérzet, amihez még a cselédek gúnyos pusmogása is hozzájárult, hatásosnak bizonyultak. „Miután beláttam és meggyőződtem, hogy nincsen menekvés, más pályára nem léphetek, habár gyakran elbúsított a gondolat, hogyha csakugyan felszabadulok, önállóvá saját erőmből sohasem lehetek, hát teljes életemben szolgai alárendeltségre legyek kárhoztatva? De ismét megnyugodtam, dologba - ökörként a járomba - szoktam, a megszokás természetemmé vált." A tanulói évek alatt azért jutott még a kisebb-nagyobb „viszontagságokból". Az egyik őszi napon terménnyel teli zsákokat cipelő fiú leesett a padlásra vezető magas és meredek lépcsőről, de nem esett komolyabb baja. Egy másik alkalommal a pincében 5 akó ecetet kellett lehúznia és fertállyal áttöltögetni egy másik hordóba. Amint a hordó előtt levő kétlépcsős állványra lépett, hogy a „nagy tőtikén" belezúdítsa azt a hordóba, a fertállyal együtt hanyattesett. Az beleütődött egy vitriolos kőkorsóba, eltörte azt és a 25 font vitriol szétfolyva fojtó kéngőzzel árasztotta el a pincét. Ruhája, csizmája összeégett, de sikerült kimenekülnie, és Dániellel együtt, hamuval takarva be a felületet, megszabadították a boltot a nagy veszedelemtől, mert számos más égő anyagot, szeszt tároltak a pincében. Szerencsére főnökéék nem voltak otthon, így nem -31 -